Hájos Zoltán, városunk polgármestere nagy tisztelettel és sok szeretettel köszöntötte a jelenlévőket, majd örömét fejezte ki, hogy két évnyi koronavírus-járvánnyal kapcsolatos megkötések után, ismét nagy létszámban tudtunk a Csaplár Benedek Művelődési Központ előtt találkozni, és örülni lehetett egymás társaságának.
„Már kevesebb mint egy hét, és újra itt lesz szent karácsony ünnepe. Karácsony előtt négy héttel kezdődik a várakozás időszaka az adventi időszak, amikor is picit elcsendesedünk, felkészítjük lelkünket a megváltó eljövetelének megünneplésére, feldíszítjük lakóhelyünket, s így várjuk karácsony ünnepét“ – mondta Hájos Zoltán.
A hit, a remény és az öröm gyertyája után, a szeretet gyertyája gyullad fel a városi adventi koszorún.
„A negyedik gyertya a szeretet szimbolizálja, amely végigkísér bennünket egészen karácsonyig, amikor is a családunk tagjainak az irántuk érzett szeretetből ajándékot adunk át, vagy felebaráti szeretetből ajándékozzuk meg barátainkat, munkatársainkat.
„A mai bizonytalan világunkban, vagy amikor érezzünk, hogy a megkapott kereset értéke napról-napra kevesebb lesz, most hatványozottabban előtérbe kerül, hogy nem az ajándék nagysága és értéke a fontos, hanem, hogy egymásra gondolunk, hogy egymást megbecsüljük, hogy egymást tiszteljük, és a szeretetünk jelképeként adunk át akár egy kis ajándékot“ – emelte ki városunk polgármestere, majd hozzátette: „Az ajándékozás örömében benne van az megajándékozott és az ajándékozó öröme is, hiszen másnak meglepetést szerezni, az önmagában egy igazi boldog pillanat.
Szeretet nélkül adott ajándék az csak képmutatásnak minősül. Ezért a valódi ajándék, amellyel egymást meg tudjuk ajándékozni az maga a szeretet.“
Köszöntője után Dunaszerdahely városa és önmaga nevében kívánta mindenkinek, hogy szeretetben, megértésben, családi körben tölthessék az ünnepeket, majd megköszönte városunk óvodáinak, és az alapiskoláknak, hogy az idei négy gyertyagyújtási ünnepségre kedves műsorukkal elhozták a gyermeki örömet a felnőttek szívébe is.
Az ünnepi szavak után a SzNF téri óvoda, a Komensky utcai óvoda, a Jilemnický utcai Alapiskola Krpčiarik néptánccsoportja, valamint a Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola dráma tagozatos diákja, Cséfalvay Emma adtak szívhez szóló, kedves műsort.
Ahogy az már hagyománnyá vált, az adventi koszorú negyedik gyertyáját ezúttal is a betlehemi lángról gyújtották meg, a 10. számú Szent György Cserkészcsapat közreműködésével, majd a Szent György Kórus dallamival zárult az adventi gyertyagyújtás ünnepi műsora.
Bíró Éva információként elmondta, hogy az óvodák feldíszített karácsonyfáit hétfőn elszállítja az egyes ovikba a Municipal Kft., hogy azokban karácsonyig gyönyörködhessenek a gyerekek. Invitálta a közönséget a karácsonyváróra is, mely december 22-ig minden délután várja a beszélgetésre, meleg italra, ételre vágyókat. Végezetül pedig tisztelettel meghívta városunk lakosságát a december 31-én, szilveszterkor 18.00 órakor kezdődő ökumenikus istentiszteletre, a Csaplár Benedek VMK előtti térre.
A negyedik adventi gyertyagyújtáson készült további felvételeinket megtekinthetik képgalériánkban.
Rózsár Vince
Ezt már olvasta?
Karácsony előtti találkozó a fogyatékkal élő gyermekek családjaival
A dunaszerdahelyi nyugdíjasklubban köszöntötte szerda...