
„A szavazat akkor érvénytelen, ha egyetlen jelölt sorszáma sincs bekarikázva, vagy ha több képviselőjelölt sorszámát karikázta, mint ahányat a választókörzetben meg lehet választani. A polgármester-választásnál és a megyeelnök-választásnál akkor érvénytelen a szavazólap, ha több mint egy jelölt sorszámát karikázta be a választó. Hogy ezen kívül mi került még a szavazólapra, azt nem veszi figyelembe a szavazatszámláló bizottság” – mondta a TASR hírügynökségnek Zuzana Eliášová, a belügyminisztérium szóvivője.
A választáson a jelöltek sorszámát kell bekarikázni. A polgármesterjelöltek és a megyeelnökjelöltek listáján egy jelölt sorszámát lehet bekarikázni. A képviselőjelöltek listáján annyi jelölt sorszámát, ahány képviselőt a szavazókörben választanak.
A választáson egy fehér és egy kék borítékot kap a választó.
A helyi képviselőjelöltekre és a polgármesterjelöltre leadott voksokat a fehér borítékba kell tenni, a megyei képviselőjelöltekre és a megyeelnökre leadott voksokat pedig a kék borítékba.
Ezután a borítékot a színének megfelelően a fehér, illetve a kék urnába dobni. Ha a választó nem a megfelelő színű borítékba teszi a szavazólapot, vagy a borítékot nem a megfelelő urnába dobja, a szavazata érvénytelen. Az összevont önkormányzati és megyei választást október 29-én, szombaton tartják.
(TASR/Felvidék.ma)
Ezt már olvasta?
Tervezett áramszünet Dunaszerdahelyen június 25-én és 26-án
A Nyugat-szlovákiai Áramszolgáltató Társaság ...
A regionális autóbusz-közlekedés a megyében átállt a nyári szüneti menetrendre
Július 1-jétől augusztus 31-ig Nagyszombat megyében a...