Sárga-kékek párharca – akár így is fel lehetett volna vezetni a Fortuna Liga 9. fordulójának dunaszerdahelyi mérkőzését, hiszen a találkozót megelőzően a tizedik helyen álló Nagymihály klubszínei megegyeznek a miénkkel. Az ellenfelet irányító Norbert Hrnčár a bajnokság legrutinosabb edzői közé tartozik, a találkozó így két tapasztalt stratéga harcának ígérkezett. Adrian Guľának viszont volt már könnyebb dolga is a csapatösszeállítással – a trénernek leginkább a sok sérült okozott fejtörést. A pozsonyi Slovan otthonából hétközben elrabolt pont azonban mindenkit feltüzelt, a srácok pedig szerettek volna győzelemmel búcsúzni a lecserélésre váró gyepszőnyegtől.
Kiváló idő fogadta a MOL Aréna füvére kifutó csapatokat, kezdőnkben pedig egy kényszerű csere történt rögtön a legelején: Fazlagić megsérült a bemelegítés során, helyén Kalmár kezdett, aki a kapitányi karszalagot is a karjára húzta. Az első percek meddő passzjátékot hoztak, de azonnal leolvasható volt, hogy a Nagymihály a védekezésből indított kontratámadásokra rendezkedett be. A 8. percben Ramadan szemfüles keresztpassza találta meg a jó ütemben érkező Szánthót, aki egy-két labdaérintés után rá is tűzte, Száraz – aki nemrég még csapatunk kötelékébe tartozott – azonban nagyot védett.
Norbert Hrnčár nagyon intenzíven együtt élt a játékkal, védencei pedig precízen be is tartották a tréner utasításait. Egy jól sikerült kontrát követően Slebodník lőtt mellé, ám a helyzet után azonnal visszaállt a nagymihályi betonfal, és folytatta a masszív védekezést. Adrian Guľa is egyre idegesebbnek tűnt, hol levette a nyakában lifegő akkreditációs kártyát, és zsebre vágta, hol visszaakasztotta azt. Érezte, hogy nem megy olajozottan a gépezet. A 28. percben Pinto lapos és éles beadását Krstović próbálta azonnal kapura irányítani – sajnos sikertelen volt a mozdulat.
A 29. percben – kissé váratlanul – rezdült a hálónk, ám a találatot érvénytelenné nyilvánította Gezmický játékvezető, mert a gól előtt Jánošík szabálytalankodott. A Nagymihály edzője ezt másképp látta, és vehemensen reklamált a negyedik bírónál, aki végül nyugalomra intette Hrnčárt. A lényeg, hogy az eredmény nem változott, aminek viszont már kevésbé örültünk, hogy a 37. percben sem. Kalmár a 16-os sarkában ért utol egy üresbe passzolt labdát, majd ballal alányesve tette azt Krstović fejére. Benne volt az akcióban a gól, de sajnos nem rezdült a háló.
Kis idő után viszont jött az újabb gólhelyzet: Szánthóhoz pattant a labda a hosszú sarokra, Regő kapásból lőhetett volna, ehelyett tolt még rajta egyet, így lett végül oda a helyzet. Gólt kéne rúgni! – skandálta közben a B-közép, mégis a keleti gárda került ehhez közelebb. A félidő hajrájában előbb Vaško, majd Marcin fejelt mellé, így 0:0-ával vonultak az öltözőbe a csapatok.
A folytatásban még egyik edző sem látta indokoltnak a cserét, a második félidőre így ugyanaz a 22 játékos futott ki a pályára. Ramadan 20 méterről leadott lövésével indult a játékrész, de gólt nem kiálthatott a 4383 fős közönség. Mindent bele, mindent bele! – üzente a csapatnak a B-közép, ám az üzenet mintha nem akart volna megérkezni a címzettekhez, a támadások utolsó fázisában megtorpantunk, vagy rossz megoldást választottunk. Nem volt jobb csapat a Nagymihály, ők továbbra is csak a védekezésre összpontosítottak. Azt viszont nagyon jól csinálták, pechünkre.
Az 54. percben Veselovský lőtt mellé, a 61.-ben Szánthó kapuba tartó szabadrúgását tolta ki bravúrral Száraz. Regő ismét megvillantotta tudományát a pontrúgások elvégzése terén, ám nem volt szerencsénk. Ekkor már Nebyla és Blackman is a pályán volt, bíztunk benne, hogy új lendületet adnak a játékunknak. Folytattuk a nyomást, Krstović lövését blokkolták, a lepattanót pedig Ramadan vétette el a találkozó 67. percében. Az akciót ismét egy rövidebb eseménytelen időszak követte, amelyet mindkét edző kettős cserére használt ki. Adrian Guľa Ciganiksot és Nicolaescut is beküldte.
Majd jött a félidő addigi legnagyobb gólhelyzete! Krstović a baloldalon kapott labdát, azonnal belekezdett a sprintbe, gáncsolni sem merték. Lapos próbálkozása viszont mellé ment. Fejéhez kapott mindenki a lelátón, de ekkor még hangosabbá vált a szurkolás. Két perccel később viszont már robbant a MOL Aréna. A 83. minutumban Káčer adta a labdát üresbe Nebylának, aki oldalról meg is célozta a kaput, de mielőtt a labda áthaladt volna a gólvonalon, még Krstović is belepiszkált, így övé a találat – 1:0.
A gólörömnél szinte hallani lehetett, mekkora kő esett le a játékosok és a kispadon ülők szívéről. Felszabadult öröm lett úrrá a csapaton, melynek a végéig már nem volt más dolga, mint megőrizni az egygólos vezetést, és biztossá tenni a nehezen megszült, ám annál fontosabb győzelmet.
Nehezebben, mint gondoltuk, de összejött a győzelem, s a végén csak ez számít. Egyik oldalon sem akadt túlzóan sok gólszerzési lehetőség, de sikerült kihoznunk ezekből a maximumot, és ha minimális különbséggel is, mégis begyűjtöttük a győzelemért járó három pontot. A mérkőzés úgy vonul majd be a krónikákba, mint a gyepszőnyeg cseréje előtti győztes találkozó. A legközelebbi hazai találkozónkig most jó sokat kell várni, de addig focizunk még, csak idegenben. Jövő kedden bekapcsolódunk a Slovnaft Cup küzdelmeibe Ladomérmindszenten, majd szombaton az újonc Szakolca otthonában lépünk pályára a Fortuna Liga 10. fordulójában.
Edzői értékelés:
Adrian Guľa (DAC 1904): „Gratulálok a csapatnak, és köszönöm a szurkolóknak, hogy támogatták a fiúkat annak ellenére is, hogy a mai teljesítmény nem volt átlagon felüli. Nagyon lényeges, hogy a csapat megtanulja megnyerni az ilyen mérkőzéseket. Korábban gond volt az ilyen meccsek megnyerésével. Ez is egy folyamat, amin át kell esnünk. Meg kell tanulnunk, hogy van olyan találkozó, amelyen dominálunk, és van, amikor keményen kell harcolni, küzdeni azért az egy gólért. Nagyon lényeges szerepe van ilyenkor a cserejátékosoknak is. Ez most is megmutatkozott. A vendégek nagyon jól felkészültek ránk, jól játszottak. Ha megengednek nekem egy személyes megjegyzést: édesapám ma ünnepli a 75. születésnapját, és hosszú idő után itt volt a stadionban, én pedig örülök, hogy ilyen ajándékkal tudtunk kedveskedni neki. Így még értékesebb számomra ez a győzelem. Harcoltunk, küzdöttünk, s végül sikerült összehoznunk azt az egy gólt. Ez a mai teljesítményünkért járó jutalom.”
Norbert Hrnčár (Nagymihály): „Nagyon jól felkészült csapattal érkezünk. Amit terveztünk, hogy a hazaiaknak kellemetlenné tegyük a mérkőzést, az sikerült. Úgy érzem, hogy jól játszottunk. Az egyetlen negatívuma a mai meccsnek, hogy nem szereztünk pontot. Minimum egy ponttal kellett volna távoznunk. Hogy ki mindenki hogy teljesített a pályán, inkább a média képviselőire bízom. Ne csak a játékosok, hanem a többi résztvevő teljesítményét is értékeljék. Nem akarok az egyes kétes szituációkhoz bármit hozzáfűzni, amíg nem néztem vissza azokat, de úgy értem, több tévedés is történt a kárunkra. A média feladata, hogy mindezt értékelje. Úgy gondolom, hogy nagyon fegyelmezetten játszottunk, egységesek voltunk. Gyorsan játszottunk, helyzeteink is voltak, természetesen ezeket be kellet volna rúgnunk. Be kéne most menni az öltözőnkbe, és megnézni, milyen lelkiállapotban vannak a játékosaim. Gratulálok a hazaiaknak a győzelemhez. Nagyon jó meccset játszottunk egy olyan csapattal, amely a táblázat éléhez tartozik. Hétközben elmondtuk, hogy nincs mitől félnünk, nincs mit veszítenünk, önbizalommal kell játszanunk, és ez sikerült. Nem szeretem azt a kifejezést használni, hogy ez az, amire építenünk kell, de a teljesítményünkkel elégedett vagyok, ami most sajnos nem mutatkozott meg egy jobb eredményben. Arra azonban kíváncsi lennék, hogy mikor lesz minden stadionban bevezetve a videóbíró.”
DAC 1904 - MFK ZEMPLÍN NAGYMIHÁLY 1:0 (0:0)
Fortuna Liga, 9. forduló, MOL Aréna, Dunaszerdahely, 2022.09.03., 18:00
Játékvezetők: Gemzický - Zemko, Kuba
Nézőszám: 4383
Gólszerzők: 83. Krstović
Sárga lap: 73. Krstović, 91. Szánthó, ill. 29. Jánošík, 42. Jeřábek, 60. Vaško, 89. Hrnčár (edző)
DAC 1904: Petráš - Pinto (58. Blackman), Brunetti, Muhamedbegovic, Andzouana (74. Nicolaescu) - Veselovský, Kalmár (K) (58. Nebyla), Káčer - Szánthó, Krstović (87. Dimun), Ramadan (74. Ciganiks)
Nagymihály: Száraz - Kotula, Jeřábek, Ranko (R), Garcia - Kanu (73. Shimamura), Vaško, Slebodník (57. Pena), (73. Petrík) - Marcin, Parreira, Jánošík (88. Žofčák)
A mérkőzés statisztikája:
Labdatartás: 68% : 32%
Lövések: kapura: 3:0, mellé: 7:5
Szabadrúgás: 13:8
Szöglet: 2:5
Les: 2:3
dac1904.sk
Ezt már olvasta?
Edzői értékelés a DAC 1904 - Nagymihály (0:1) mérkőzés után
A tegnapi DAC 1904 - Nagymihály (0:1) bajnoki találkozót...