Mit kezdjünk a gyerekkel nyáron?

A nyári szünet állítólag azért alakult ki abban a formában, ahogy ma ismerjük, hogy a gyermekek be tudjanak kapcsolódni a nyári mezőgazdasági munkákba. Aztán valahogy itt maradt, pedig a közép-európai posztszocialista térségben a gyermekek már jó nyolc évtizede nem vesznek részt szisztematikusan a nyári mezőgazdasági munkálatokban.

Vakáció, írtuk fel hátulról, betűnként egy hét alatt a táblára, és valószínűleg így teszik ezt a mai gyerekek is. Pedig a latin eredeti nem jelent szünetet, jelentése mentesség, hiány, üresség. A vakáció az az állapot, amikor a diákok mentesülnek az iskolától, hiányt szenvednek tőle, és emiatt ürességet éreznek. Nehezen hihető, hogy ez valaha is így lett volna. 

Magyarországon Mária Terézia 1777-ben kelt Ratio Educationis rendelete is érinti a tankötelezettség kérdését, de éppen a gyerekek szezonális mezőgazdasági munkákba való bekapcsolódása miatt nem tartja reálisnak, erre közel száz évet kellett még várni. A tankötelezettséget csak a kiegyezés után elfogadott, 1868-as Eötvös-féle népoktatási törvény rendelte el. Mária Terézia szeptember–október hónapokra tette a tanéveket elválasztó szünetet, amelyet fia, II. József helyezett át a nyár elejére. S bár halála óta több mint 230 év telt el, a helyzet e tekintetben vajmi keveset változott. 

Amerikában a felgyorsult urbanizáció „pörgette meg” a nyári szünetet. Míg nálunk egy iskolaév 190 nap körüli tanítási napból áll, a polgárháború előtt nem volt ritka, hogy az amerikai nebulók 260 napot is az iskolapadban töltöttek, azaz a nagy nyári melegek idején is tanultak. A módosabb városlakók nyáron elutaztak, és mivel akkoriban nem volt általános tankötelezettség, az iskolák azokat a gyerekeket oktatták, akik éppen ott voltak. 

A megoldás azonban közel a múlt századfordulóig váratott magára, amikor is a legmelegebb 60 napra a városi iskolákban szünetet rendeltek el, ezt később a falusi iskolák is átvették. Az oktatás az Egyesült Államokban nem központilag, hanem – Németországhoz hasonlóan – tagállamilag szabályozott, így a nyári szünet ma sem mutat egységes képet. Míg a New York és Kalifornia államban élő gyerkőcöknek 8-10 héttel kell beérni, Floridában és Texasban 12 hét a vakáció. 

Nyári szünet a világ legnépesebb országaiban is van, Kínában 8 hét, Indiában iskolatípustól függően 6-9 hét. A japán gyerekek viszont csak 6 hétre akasztják szegre az iskolatáskát, Dél-Koreában pedig mindössze egy hónapra zárnak be nyáron az iskolák. 

Európában az Egyesült Királyságban, Németországban, Hollandiában és Lichtensteinben hathetes a nyári szünet, másutt hosszabb. 

Idén Szlovákiában a nyári szünet 66 napos. Júliusban a munkanapok száma 20, augusztusban 22, szeptemberben az iskolakezdésig egy, ez összesen 43 olyan nap, amikor a szülőnek elvben dolgozni, a gyerekre meg valakinek vigyáznia kell.

Igen ám, de a nyári szünet nem az egyedüli oktatási szünet, amit a szülőnek felügyelet és program szempontjából „le kell fedni”. Az őszi szünet öt nap, a karácsonyi 17. A félévi szünet egy nap volt, a következő iskolaévtől viszont ezt eltörölték. A tavaszi szünet kilenc nap, a húsvéti pedig hat. Ez összesen 37 nap (a hétvégéket is beleértve).

A vállalkozó szülők esetében az időbeosztást jellemezheti némi rugalmasság, akik viszont alkalmazottként dolgoznak, azok számára a munka törvénykönyvében lefektetettek az irányadók. E szerint a szabadság időtartama legkevesebb négy hét, 33 évnél idősebb, vagy gyermekről tartósan gondoskodó alkalmazott esetében öt hét. Ha tehát mindkét szülő az összes szabadságát az iskolai szünetek idejére venné ki, akkor sem tudnák teljesen „lefedni” a gyermekfelügyeletet. Ez ráadásul csak elméletben lenne lehetséges; a munkaadó legfeljebb két hetet üzemi szabadság formájában is kiadhat, vannak egyszülős családok, ahol csak fele ennyi felszabadítható idő áll rendelkezésre; ha külön vennék ki a szabadságot, nem tudna együtt nyaralni a család stb. Két, alkalmazottként dolgozó szülő tehát önerőből, külső segítség igénybevétele nélkül nem tud megbirkózni a nyári szünettel.

Az óvodáskorú gyermeknél pár hétre megoldást jelent a „nyári óvoda” intézménye. Ezt azonban a gyermek nem a saját óvónőjével, és csoportjával „abszolválja”, esetenként, városokban, önkormányzati óvodáknál nem is biztos, hogy a saját óvodájában, így sok szülő ezt nem szívesen választja, de hát a szükség nagy úr. Iskoláskorú gyermek esetében azonban – a szülőnek – nincs mese, megoldást kell találnia.

Azok a mai, negyvenes szülők, akiknek általános iskolai évei nagyobb részt még az „átkosra” estek, emlékezhetnek rá, szüleik nem gondolták annyira túl ezt a témát, mint ők most. E sorok írója például az első osztály után júliust az egyik, augusztust a másik nagyszüleinél töltötte, esetenként unokatestvéreivel egyetemben. Azonban a nagyszülők nyugdíjkorhatára abban az időben a mainál lényegesen alacsonyabb volt: egy 1943 előtt született, háromgyermekes nő 54 éves korában mehetett nyugdíjba. Van egy további, ellenkező előjelű demográfiai tényező, ami a nagyszülők „hadra foghatóságát” befolyásolja, ez pedig a házasodási és gyermekvállalási kor fokozatos kitolódása a férfiaknál és a nőknél egyaránt. Így a nagyszülők is egyre idősebbek lesznek, esetenként már nincsenek olyan fizikai és/vagy mentális állapotban, hogy rájuk lehessen bízni a gyermekeket.

Az idegeket nem, de a szabadságot kíméli, ha több rokoni vagy baráti család összefog, és felváltva oldják meg a gyerekek felügyeletét. Ebben az esetben a gyerekeknek társasága is van.

„Szürkezónás” megoldás a táppénz, azaz, ha a szabadságot kímélendő, valamelyik szülő betegszabadságra megy. Nem elegáns, de nem is példátlan ez.

Ha van idősebb testvér, gondjaira lehet bízni a kisebbet, még ha ennek nem is fog örülni, igaz, ennek a megoldásnak a biztonsági fokozata meglehetősen alacsony.

Biztonságos, viszont nem olcsó megoldást jelenthetnek a különböző típusú nyári táborok. Gazdasági szempontból (is) szerencsésebbnek mondhatják magukat azok a szülők, akiknek gyermekei cserkészek, vagy más, egyházi vagy egyéb ifjúsági szervezet tagjai. Esetükben a nyári tábor ugyanis nem bevételi forrás, hanem az éves nevelőmunka része, így a táborköltség a piaci árakkal nem összehasonlítható. Mindenki más azonban nyithatja a pénztárcáját, a kétszámjegyű infláció és az energiaárak rapid emelkedése ugyanis a táborok árát is alaposan „megdobta”. De legalább tesztre nincs szükség, mint tavaly.

Első körben érdemes az önkormányzati intézmények, szabadidőközpontok kínálatában körülnézni. Itt kedvezőbb árakkal találkozhatunk, illetve ezek az intézmények gyakran nem ottalvós, napközi táborokat szerveznek, így alkalmasak kisebb gyermekek számára is, akik még nem voltak huzamosabb ideig távol a szüleiktől.

Az utazási irodák és mások által szervezett, kereskedelmi alapú táborok esetében viszont mindent a szülő fizet. Ezeknek, vállalkozásként a nyereségképzés a céljuk. Miután kifizették a szállásdíjat, a megemelkedett élelmiszerárak miatt drágább étkeztetést, a megemelkedett üzemanyag- és energiaárak miatt drágább programok díját, a felügyelő és kiszolgáló személyzet bérköltségét, még – érthető módon – értelmezhető nyereséget is szeretnének képezni. Mindez visszaköszön a tábordíjban is.

ma7.sk/Kocur László