Több gyártót is lehetne említeni, de a felhasználók javítási lehetőségeinek korlátozásában az Apple járt az élen az elmúlt években. Az egy dolog, hogy a telefonokat nem lehet házilag könnyen szétszedni, és mondjuk egy aksit kicserélni, manapság ez már általános, de az almás vállalat jelentősen megnehezítette a szervizek munkáját, megbonyolítva és megdrágítva a készülékeik javíttatását.
Éppen az ilyen gyakorlatok felszámolására jött létre a „Right to Repair” (vagyis „javításhoz való jog”) kezdeményezés, amelynek az a célja, hogy a gyártók úgy alkossák meg a készülékeiket, hogy azok minél könnyebben javíthatók legyenek, és így tovább lehessen őket használni. Illetve az is fontos szempont, hogy a független szervizek, és maguk a felhasználók is hozzájuthassanak eredeti alkatrészekhez.
Az EU már 2020 óta készíti elő az ezzel kapcsolatos törvénytervezetet, nemrég pedig hatalmas többséggel meg is szavazták, így már csak idő kérdése, hogy a gyártókat valóban kötelezzék a javítás egyszerűbbé tételére.
Az Apple-nél egyébként számítottak erre, és néhány hónapja már bevezették a „Self Service Repair” programot (egyelőre csak az USA-ban), ami annyit takar, hogy a felhasználók is hozzájuthatnak eredeti alkatrészekhez. Ez azonban még csak egy apró lépés a jó irányba, valószínűleg sokkal komolyabban át kell majd gondolniuk a stratégiájukat, ha meg akarnak felelni az EU-s szabályoknak.
Egy másik hasonló EU-s kezdeményezés az akkumulátorok házilag cserélhetővé tétele, az ezzel kapcsolatos javaslatot szintén megszavazták az Európai Parlament képviselői.
napidroid.hu