
„Úgy gondolom, hogy az első félidőben nem nyújtottunk rossz teljesítményt, kiegyenlített meccset vívtunk a Slovannal. Talán még jobban is játszottunk a hazaiaknál, és néhány lehetőséget is kidolgoztunk. Kár, hogy lényegében a pálya közepéről, egy jól eltalált lövéssel hátrányba kerültünk.
Az egész 90 perc során voltak olyan szituációk, amelyeket jobban meg kellett volna oldanunk – legyen szó az utolsó passzokról vagy az ellenfél tizenhatosában választott megoldásokról. A második játékrész legelején bekapott gól lényegében el is döntötte a három pont sorsát, a Slovan megőrizte az előnyét. A félidei szünet alatt valamit megbeszéltünk az öltözőben, majd egy labdavesztést követően rögtön gólt kaptunk. Azután már nehéz dolgunk volt, de még így is kialakítottunk néhány gólhelyzetet. Jó hangulatban zajlott a rangadó, örülünk, hogy az emberek visszatérnek a stadionokba. Viszont csalódott vagyok, amiért üres kézzel távozunk Pozsonyból”
– jelentette ki a tegnapi Slovan-DAC (3:1) derbit követően csapatunk kapitánya, Dominik Kružliak, aki a szezon fennmaradó részének célkitűzéseire is kitért.
„Szeretnénk kiharcolni az európai kupasorozatokban való szereplés jogát. A harmadik hely valószínűleg elúszott, nagyon nagy a ponthátrányunk. Viszont bízom abban, hogy az esetleges selejtezőt sikeresen vesszük majd. Ezért is fontos lenne megtartani a negyedik helyet, hiszen ebben az esetben kétszer is odahaza léphetnénk pályára.”
dac1904.sk / Nagy Krisztián
Ezt már olvasta?

Karol Blaško: Nem kezdtünk jól, de azt követően mi diktáltuk az iramot
A fiatal középpályás, aki az új idényben az 5-ös számú...

A szombati ellenfél: FC Polissya Zsitomir
A DAC felkészülését harmadszor is egy olyan ellenféllel...