
2021 őszén vette kezdetét a Kisléptékű partnerségek a köznevelés területén belül „Szociális kompetencia-fejlesztés vizuális neveléssel a tanulói mobilitás érdekében” megnevezésű ERASMUS + projektünk, melynek a szentendrei középiskola a koordinátora, partnerintézményei pedig a dunaszerdahelyi középiskola és a németországi Paint me alkotóműhely.
Énekes Rita igazgatónő szívélyes fogadtatása után az igazgatóhelyettesek menedzsment-találkozón vettek részt, Matlák Éva tanárnő és a projektben részt vevő diákok részére pedig Aladics Antal művésztanár és Nánási Andrea projektvezető az intézmény kreatív alkotóműhelyében foglalkozást szervezett.
A kiértékelt bemeneti mérések óta a diákok kompetencia-fejlesztése sikeresnek bizonyul, melyről a különböző tematikájú és technikájú alkotások tanúskodnak.
Diákjaink nagy örömmel várják a kiutazást Bayreuthba, ahol Blanka Barth vezetésével kreatív képzőművészeti foglalkozáson vehetnek részt, tanulmányi kirándulásuk alatt a német partner intenzív német nyelvtanfolyamot is szervez a számukra, mely által személyiség-fejlődésük mellett nyelvi készségeiket is bővíthetik.
Kubačka Adrianna és Vízkeleti László igazgatóhelyettesek
Ezt már olvasta?
Több mint húsz csapatnyi fiatal elsősegélynyújtó mérte össze tudását
Csütörtök délelőtt mintegy száz ifjú elsősegélynyújtóval...
Horváth Ildikó kapta a Banič szabadalma díjat
A Nagyszombat Megyei Önkormányzat első alkalommal adta át...
