
„A házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára, amelyben a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül.
A házasságban egy férfi és egy nő saját elhatározásából elkötelezi magát, hogy egymás bátorítására, segítésére és védelmére törekszik egész életében. Ilyen módon a házasság felelősségteljes, biztonságos és meghitt közösséget jelent számukra, és áldásul szolgál életük minden más területén is.
A házasság hete olyan széles körű összefogásra törekszik, mely gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság örökkévaló értékét.
Bátorít minden olyan helyi kezdeményezést, amely hidat épít az adott közösség környezetében élő házaspárok és családok felé, amely segíti életüket, boldogulásukat. Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről.
Igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek a kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok miatt megszakadt” – írja a magyarországi Házasság Hete Szervezőbizottsága.
Az eseménysorozat alkalmával Felvidék-szerte is számos rendezvényt szerveznek.
Az idei mottóhoz egy nagyon fontos könyv is kapcsolódik, hívják fel a figyelmet a szervezők közösségi oldalukon.
A házasság hete könyve 2022-ben GARY CHAPMAN: MARADJUNK EGYÜTT! – HÁZASSÁGI KRÍZISEK MEGOLDÁSA című kötete lett!
A világhírű párkapcsolati szakértő könyvében a „se veled, se nélküled” csapdájában vergődő pároknak nyújt segítséget, akiknek házasságát olyan súlyos problémák veszélyeztetik, mint például az alkoholizmus, a depresszió, a munkamánia, a hűtlenség, a verbális vagy fizikai agresszió, vagy akár az irányításmánia.
Gary Chapman javaslatai, amelyek a párterápiában szerzett széleskörű tapasztalatain és a Bibliából merített elveken alapulnak, sok házaspár életében bizonyultak működő és hatékony megoldásnak.
Ezt már olvasta?
Így alakul az időjárás hétvégén és jövő hét elején
Úgy tűnik, hogy az elmúlt napok napsütéses időjárása...

