![Edzői értékelés a Kubany-DAC (1:0) felkészülési mérkőzés után](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2022/jan/30/7211_img_5030_0.jpg?itok=nlCkaAtm)
Joao Janeiro (DAC): „Jó meccset játszottunk, igyekeztek a játékosok. Örömmel láttam, hogy a srácok megpróbálják teljesíteni, amit a meccs előtt megbeszéltünk. Párhuzamot vonhatunk a tegnapi találkozó és a tétmérkőzések között, hiszen ha nem lövünk gólt, akkor az ellenfél megbüntet minket. Ez történt most is. Annak valamelyest örülök, hogy sikerült az öt fázist – átmenetek, támadás, védekezés, támadásban és védekezésben való szervezettség – az irányításunk alatt tartanunk. Ám az utolsó harmadban mutatott teljesítményünk miatt megbüntetett minket az ellenfél, hiszen a több kidolgozott lehetőség ellenére sem tudtunk betalálni. Az orosz csapatnak az első és a második félidőben is volt egy helyzete, az egyiket gólra váltva pedig megnyerte a meccset.”
Robert Jevdokimov (Kubany): „Négy mérkőzést játszottunk eddig Törökországban, és mind más volt. Ennek az az oka, hogy sokat változtattunk a felálláson, a játékosok fokozatosan szoknak össze. Figyelembe kell venni a fizikai és a mentális fáradságot is, amivel egy edzőtábor jár. A győzelem mindig győzelem, örülünk neki. Meccsről meccsre javulunk, védekezésben és támadásban egyaránt.”
dac1904.sk
Ezt már olvasta?
![Christián Herc: Motivál az első hely lehetősége](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/aug/10/fcdac-27-2_1.jpg?itok=YvqBN5jl)
Christián Herc: Motivál az első hely lehetősége
„Tisztában vagyunk vele, hogy a győzelmünk esetén...
![Szolgai Máté Rózsahegyre távozott kölcsönbe](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/aug/9/min.php-107.jpeg?itok=AEgK1BKa)
Szolgai Máté Rózsahegyre távozott kölcsönbe
A huszonegy éves középpályás a jelenlegi idény végéig...