Schäfer András két év után elhagyja a DAC-ot, és az Union Berlinhez szerződik. Klubunk megegyezett a német Bundesliga tabellájának az ötödik helyén álló gárdával a 15-szörös magyar válogatott játékos leigazolását illetően.
Schäfer 2020 januárjában érkezett a Csallóközbe, és 61 tétmérkőzésen viselte a sárga-kék mezt. Ezeken 4 gól és 7 gólpassz fűződik a nevéhez. A DAC játékosaként került be először a nemzeti tizenegybe. Tavaly nyáron az Európa-bajnokságon képviselte klubunkat, ahol a remek teljesítményével hívta fel magára a figyelmet, és a Németország elleni összecsapáson gólt is szerzett. Az év végén megnyerte hazájában az Év Játékosa díját, és övé lett a magyar Aranylabda is. A DAC szurkolói is Schäfert választották az ősz legjobbjának.
Az orvosi tesztek sikeres abszolválása után András aláírta szerződését az Union Berlin együttesével.
„Egy csodálatos időszak áll András mögött, amely alatt az egész európai futballkedvelő közösség megismerhette a nevét. A klub nevében mondhatom, hogy nagyon büszkék vagyunk, amiért egy újabb olyan játékos fejlődéséhez járulhattunk hozzá, aki bekerült a világ legszínvonalasabb bajnokságainak egyikébe. Meggyőződésünk, hogy a német Bundesligában is megállja a helyét. Ahogy azt az ő esete is alátámasztja, a fiatal tehetségek bízhatnak a sportprojektünkben, és a megfelelő időben feljebb léphetnek, amennyiben az ajánlat tükrözi a játékos értékét. A futballistáknak fontos tisztában lenniük azzal, hogy mi nem állunk az álmuk beteljesítésének az útjába. Andrásnak köszönünk mindent, amit a klubunkért tett, az új állomáshelyén pedig sok sikert kívánunk” – jelentette ki a DAC sportigazgatója, Jan Van Daele.
Köszönjük Andrásnak a sok emlékezetes pillanatot, amelyekkel az egész sárga-kék családnak örömet okozott, és a pályafutása további részére sok sikert kívánunk!
dac1904.sk
Ezt már olvasta?
A Slovan - DAC mérkőzés előtt: A saját kis részünkkel
A jubileumi év utolsó fellépését az éllovas és bajnoki...