A Klikkouton szintén rendszeresen jelennek meg képei, de például a Sport napilap hasábjain is feltűnik egy-egy ügyesen elkapott pillanata.
Épp’ csak hazaérkezett a nem is oly közeli osztrák kisvárosból, hogy másnap már a felszerelésével együtt az Aréna felé vegye az irányt. A negyven év kitartó – ahogy ő fogalmazott -, kedvtelésből, relaxból folytatott szenvedélye nem működhetne a sport, azon belül is a labdarúgás iránti szeretete nélkül. Több más kérdés mellett nyilván arra voltam kíváncsi, mit jelent számára a DAC, miként éli meg a mérkőzéseket fotósként és egyben szurkolóként? Úgy gondolom, érdekes riport elé néz a tisztelt olvasóközönség.
Doktor úr, megtisztel, hogy elfogadta a felkérésemet. Ha megengedi, első kérdésem talán az lenne, mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? De, hogy érhető legyek, az orvoslás mellett először a foci került a látószögébe, vagy csak a fotózás által ismerkedett meg a DAC-cal?
A fotózás volt előbb, már ötéves koromban megismerkedtem a fényképészettel. 1982-ben egy barátságos mérkőzés erejéig a többszörös szovjet bajnok, Dinamo Kijev jött Dunaszerdahelyre játszani, az akkor még második ligás DAC csapatához.
Adta magát az alkalom, ha már fotózok, ezt a jeles eseményt nem hagyhattam ki. Lényegében ez volt az első DAC-mérkőzésem, ami egyébként nem kis meglepetésre 1:1-es döntetlent hozott. Sikerült elcsípnem azt a pillanatot, amikor Weisz Mihály, a DAC egyesületi elnöke – mindenki Misi bácsija – fogadja a vendégek küldöttségét, köztük az Aranylabdás Oleg Blohint.
Bögi Róbert cikkének a folytatásást itt olvashatja el a KlikkOut magazinban
