Back to top

Beszámoló: Liptószentmiklós-DAC 1:0 (1:0)

Publikálva: 2021, október 31 - 09:01
Három pontért jöttünk, végül üres kézzel távozunk. Nem működött a kémia a pályán, a Liptószentmiklós pedig visszavágott a szezon eleji vereségért. A mérkőzésről egyetlen találat döntött, melyre nem tudtunk válaszolni.
Beszámoló: Liptószentmiklós-DAC 1:0 (1:0)

Három győzelem után a Tátra alá utaztunk a következőért, egészen pontosan Poprádra, mivel a Liptószentmiklós ott játssza a hazai mérkőzéseit, albérletben. A negyedik helyről 21 ponttal és két régi-új arccal vártuk a találkozót. A keretben ismét ott szerepelt Andrija Balić, aki augusztus közepe óta sérült volt, a kispadon pedig ismerősként üdvözölhettük Admir Kozlićot, aki Peter Hyballa után most Németh Antal munkáját segíti másodedzőként. Az edzőnk ezúttal is a 4-4-2-es formációhoz nyúlt elől a Hahn-Krstović támadókettőssel.

„Győzni kell ma, győzni kell ma!” – buzdította az elejétől a csapatot az a 41 sárga-kék szurkoló, aki elkísérte Poprádra a csapatot. Az első kaput eltaláló lövésnek mégis a hazaiak örülhettek, Laura gyenge próbálkozására azonban számított Jedlička. A harciszellemet nem hagyták az öltözőben Marek Petruš védencei. Látszott ez Pinte és Blackman párharcain is, akik nagy csatát vívtak a labdákért a szélen.

A 11. percben körbepasszoltuk az ellenfél tizenhatosát, majd Blackman gurított laposan középre, de rossz emberhez. Utána Dimun ugratta ki egy hosszú labdával jó ütemben a nagy sprintet levágó Krstovićot, aki elől az utolsó pillanatban szögletre piszkálta a labdát a hazai védelem. A sarokrúgás után Kružliak fejelt kapura, de Lukschot nem tudta meglepni. A cseh hálóőrnek három perccel később is bizonyítania kellett, amikor Krstović lapos, erős lövését fogta magabiztosan. Próbálkozásaink ellenére a hazaiak szerezték meg a vezetést. Az addig erőtlenebb oldalukon, a jobb szárnyon vezettek támadást, és egy gyors, egypasszos játék végén Voško kapásból talált Jedlička kapujába – 1:0.

A nyáron játszott első egymás elleni meccsünkön is a liptóiak szerezték meg az első gólt. Azt a párharcot végül 3:1-re megnyertük odahaza. Valami ilyesmi fordításban bíztunk most is, ehelyett örülhettünk, hogy a félidő hajrájában nem duplázta meg előnyét a Tatran. Egy sarokzászló mellől érkező beadás után Jedlička a felső léc alól nem kis szerencsével kitolta a labdát, majd jött az ismétlés, amely után már a bal kapufáról pattant vissza kapusunkhoz a játékszer – megúsztuk…

Németh Antal kettős cserére szánta el megát a szünetben. Hahnt és Ciganiksot levette, Nicolaescut és Verlindent pedig csatába küldte. Kezdésként Václavík kínálta meg egy lövéssel Jedličkát, majd a másik oldalon Verlinden jól vette észre, hogy üres terület nyílik Dimun előtt. A baj csak az volt, hogy túl erősen lőtte be oda a labdát, és Dimun nem érte azt utol. Az 56. percben megint Jedličkának kellett melóznia, ezúttal Pintér lövésének állta útját.

Nicolaescu szöglet utáni fejese nem talált utat a hazai kapuba, ahogy Flak jó 30 méterről megküldött próbálkozása sem, a léc alá csapódó labdát Jedlička tornázta ki. Nagyobb fordulatszámon pörögtek a hazaiak, Schäfer elrontott passza után Voško pillanatok alatt a kapunk előtt termett, és lövéssel fejezte be a támadást. Talán már mondani sem kell, ismét Jedličkának mondhattunk hálát az akció után.

Veszélyes helyzetek azonban továbbra is a hazai oldalon adódtak. Előbb Vaško lőtte el keresztbe a kapunk előtt, majd Pinte lövésnél kellett hárítania Jedličkának. A két eset között kettős csere történt. Blackman és Krstović hagyta el a pályát, Beskorovainyi és Balić érkezett. A 77. percben óriási lehetőségünk volt az egyenlítésre, de elpuskáztuk. Davis pontos pontrúgása épp Nicolaescu elé érkezett, aki kapásból tüzelt, de mellé célzott. Az utolsó tíz percre Sharanit is csatasorba állította Németh Antal, abban bízva, hogy ő lesz az egyenlítő gólt összehozó titkos fegyverünk. Sajnos nem így történt. Davis szabadrúgásában, majd Balić távoli bombájában ugyan benne volt a veszély, de egyik sem érett góllá, így kénytelenek voltunk mindhárom pontot a Tátra alatt hagyni.

Ebben a meccsben számunkra most csak egy pozitív elem volt: ismét számíthatunk arra, hogy Jedličkát remek védései miatt beválogatják a forduló válogatottjába. Sovány vigasz, ennél sokkal jobban örültünk volna a három pontnak, de ma még a döntetlenre sem futotta a játékunkból. Három győztes meccs után a negyedik már nem jött össze. Jövő héten szombaton a Szered ellen javíthatunk.

Edzői értékelés:

Németh Antal (DAC): „Nem tudok semmi jót mondani, nem érdemeltünk volna győzelmet. Gratulálok a hazai csapatnak. Nagyon csalódottak vagyunk, mert szerettük volna megszerezni a három pontot. A korábbi három meccsünket megnyertük, és erre a találkozóra is ugyanúgy készültünk. Jelen pillanatban nem tudom megmondani, miért játszottunk ilyen rosszul. Tele volt a játékunk technikai hibával, ezért helyzeteket sem tudtunk kidolgozni. A hazaiak a játékosaimmal ellentétben jól játszottak és küzdöttek az utolsó sípszóig.”

Marek Petruš (Liptószentmiklós): „Nagyon jó ilyenkor meccset értékelni. Egy erős csapat ellen nyújtottunk remek teljesítményt. Olyan taktikával készültünk a héten, amellyel le lehet győzni az olyan minőségi csapatokat, mint a DAC. A játékosaim az utolsó pontig végrehajtották az utasításaimat. Kevesebbet járt a lábunkon a labda, de veszélyesebbek voltunk az ellenfél kapujára. A mérkőzés a mieinkről szólt, nem az ellenfél játékosairól. A szurkolók támogatását is éreztük a lelátóról. Köszönöm a fiúknak a mai teljesítményt.”

MFK TATRAN LIPTÓSZENTMIKLÓS - FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY 1:0 (1:0)
Fortuna Liga, 13. forduló, Štadión FK Poprad, Poprád, 2021.10.30., 18:00
Játékvezetők: Somoláni - Poláček, Kmec
Nézőszám: 550
Góllövők: 29. Voško
Sárga lap: 79. Laura, ill. 90. Schäfer
DAC: Jedlička - Blackman (65. Beskorovainyi), Kružliak (K), Muhamedbegović, Davis - Andzouana, Dimun (80. Sharani), Schäfer, Ciganiks (46. Verlinden) - Hahn (46. Nicolaescu), Krstović (65. Balić)
Liptószentmiklós: Luksch - A. Krčík, Hranáč, Pintér (86. Bartoš), Flak - Gerát (K), Staš (90+2. D. Krčík), Václavik - Laura (82. Kotora), Pinte (90+2. Kačerík), Voško

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 33% : 67%
Lövések: kapura: 7:4, mellé: 5:5
Szabadrúgás: 10:11
Szöglet: 8:6
Les: 2:1

ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Fortuna liga
Cookies