![Andrija Balić: Jó meccs volt, sok helyzettel](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2021/j%C3%BAl/5/min_25_0.jpg?itok=khO0idNV)
„Nehéz, de egyúttal jó meccsen vagyunk túl, amely sok gólhelyzetet hozott. Egy valóban jó játékerőt képviselő gárda ellen futballoztunk, amely meglepett a szép játékával, de szerintem megérdemelt győzelmet arattunk. A nagy megterhelés ellenére bebizonyítottuk, hogy a mi csapatunkban nagyobb a minőség, és ezzel az ellenfelet nem szeretném megbántani, hiszen 2:2-s állásnál egy hibánkat követően volt egy óriási helyzete a Haladásnak. Azt követően azonban megszereztük a harmadik találatunkat, ami eldöntötte az összecsapás végkimenetelét” – értékelte a nyári felkészülési időszak harmadik összecsapását Andrija Balić, a DAC 23 éves horvát középpályása. Kalmár Zsolt és Dominik Kružliak hiányzása mellett épp ő viselte a csapatkapitányi karszalagot a magyar NBII-es Szombathely ellen. „A kezdőcsapat tagjaként ez volt az első alkalom, hogy csapatkapitányként futballozhattam, de tavaly az egyik felkészülési találkozón már az utolsó tíz percen viselhettem a karszalagot. Kellemes volt, bár több felelősséget éreztem. Boldog vagyok, ráadásul a csapatkapitányi karszalag miatt nem kell hozzájárulnom a csapat kasszájához.”
Csapatunk számára véget ért a felkészülés harmadik hete. „Fizikailag és mentálisan is jól érzem magam. Természetesen, az ilyen terhelés után fáradt vagyok, és akadt egy kis gondom is a négyfejű combizmommal. Keményen edzünk, de ez normális, hiszen mégiscsak a nyári felkészülésben vagyunk és nagy kihívások elé nézünk majd az új idényben” – tette hozzá Balić, aki másféléves dunaszerdahelyi szereplése során 37 bajnoki rajtot és 8 gólt jegyzett.
dac1904.sk
Ezt már olvasta?
![Edzői értékelés a Besztercebánya - DAC 1904 (1:0) mérkőzés után](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/aug/12/2024-08-12-dac-10368_lel_2423-2.jpg?itok=zFcZf7mN)
Edzői értékelés a Besztercebánya - DAC 1904 (1:0) mérkőzés után
A tegnapi Besztercebánya - DAC 1904 (1:0) bajnoki...
![Christián Herc: Motivál az első hely lehetősége](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/aug/10/fcdac-27-2_1.jpg?itok=YvqBN5jl)
Christián Herc: Motivál az első hely lehetősége
„Tisztában vagyunk vele, hogy a győzelmünk esetén...