
A Fügenbe való pénteki megérkezés óta küldöttségünk felkészülése nyári melegben zajlik. Szombaton és vasárnap is harminc fok felé kúszott a hőmérő higanyszála, és mivel az eddigi gyakorlások alatt a nap kitartóan égetett, a majdnem 600 méteres tengerszint feletti magasságon ez igazán nehéz edzésfeltételeket teremtett. A rövid, nagyjából tízperces szombati zápornak mindenki megörült, de a vasárnapra előre jelzett zápor elmaradt. Ennek elsősorban azok a strandolók örültek, akik a Stummban található kis stadion melletti termálfürdőbe látogattak.
A játékosok nem csak a meleg miatt izzadnak. Az első tréningen először Gábriš Csaba erőnléti edző felügyelete mellett alapos terhelést kaptak, majd előkerült a labda is, hiszen különféle játékhelyzetek begyakorlása következett. A délelőtti edzésadagot további futások zárták.
Délután a csapat visszatért átmeneti pályájára, ám ezúttal a labdák a raktárban maradtak. A második gyakorlás ugyanis kizárólag erősítő gyakorlatokat tartalmazott, amelyeket súlyzók és különféle fitneszkellékek segítségével végeztek futballistáink.
A tréninget követően a játékosok a hotel wellness részlegében pihentették fáradt izmaikat. Minden edzőtábor magától értetődő részei a közös reggelik, ebédek és vacsorák, ezen kívül masszőr, fizioterapeuták és akupunktúrás kezelés is a labdarúgók rendelkezésére áll. Játékosaink minden nap részt vesznek egy közös találkozón is, amelyen a napi programon kívül elméleti formában Németh Antal vezetőedző taktikai elképzeléseivel is megismerkednek. Ez június utolsó előtti vasárnapján sem volt másként.
dac1904.sk
Ezt már olvasta?

Előkészületi mérkőzésen: DAC 1904 - FC Voluntari 3:1 (1:0)
A felkészülési időszak utolsó találkozóján a román...

Előkészületi mérkőzésen: DAC 1904 – FK Oleksandriya 0:0
Az ukrán élvonal ezüstérmese, az FK Oleksandriya ellen...