A Magyar Megmaradásért polgári társulas emelte emlékműnél idézzük meg minden évben kitelepített szüleinket, nagyszüleinket. Sajnos idén újra online megemlékezést tarthatunk a Pázmaneum csatornáin. (Az online megemlékezést ma 18 órától portálunkon is követhetik – a szerk. megjegyzése.)
Nincs rá politikai akarat... Ugye milyen ismerősen cseng? Szomorú, de a rendszerváltás óta ezt halljuk.
Sem egy bocsánatkérés, sem kárpótlás! Más nemzeti, vallási közösségektől már bocsánatot kértek. És még azt mondják, hogy nem vagyunk másodrendű állampolgárok?
A kollektív bűnösség megerősítése minden parlamenti képviselő lelkén szárad, és az is, hogy csak csendben vannak, mintha ez lett volna a természetes.
Háborús bűnösök vagyunk. Keményen hangzik? Pedig ez az igazság, mind a mai napig azok vagyunk.
Sajó Sándor Magyarnak lenni című versében olvashatjuk:
„De túl minden bún, minden szenvedésen,
Önérzetünket nem feledve mégsem,
Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség,
Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!
Magyarnak lenni: nagy s szent akarat,
Mely itt reszket a kárpátok alatt.
Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva:
Viselni sorsunk, ahogy meg van írva;
Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,
Vérünkbe oltva ősök honszerelmét,
Féltőn borulni minden magyar rögre,
S hozzátapadni örökkön-örökre!...”
A szülőföld szeretetét becsüljük meg és ragaszkodjunk hozzá mindhalálig. Volt, akiknek nem adatott meg, hogy viszontlássák szülőföldjüket Benešnek és a csehszlovák államhatalomnak köszönhetően.
Kálvária volt a kitelepítés, a magyarok kálváriája.
De ahogyan húsvét hite és fénye a feltámadt Krisztust hirdeti, nekünk, felvidéki magyaroknak is kell, hogy erős hittel és akarattal ragaszkodnunk az újrakezdéshez. Temettünk, gyászoltunk, búcsúztattunk eleget. Gyermekeink jövőjét kell megalapoznunk az őseinktől kapott hagyományok, értékek mentén. Van mire építenünk, hiszen mi otthon vagyunk, a szülőföldünkön.
A kitelepített magyaroknak még sok adósa van. Mi magunk is. Törlesszük ezt az adósságot, és törlesztessük a mindenkori államhatalommal is!
Tisztelettel gondoljunk ma mindazokra, akiknek muszáj volt kényszerből elhagyniuk szülőföldjüket!
Emlékeztessük erre közösségünket, mondjunk el gyermekeinknek, a tanárok az iskolában szánjanak rá időt.
Szólaljon meg a lelkiismeret harangja, eljusson el azokhoz, akik adósaink a bocsánatkéréssel és a kárpótlással!
Legyen rá politikai akarat...
Karaffa Attila alpolgármester
