Back to top

Kalmár Zsolt: Szeretem a tizenhármas számot

Publikálva: 2021, március 16 - 06:37
„Szeretnék Matyinak is köszönetet mondani, nagy szerepe volt a gólomban.” A DAC csapatkapitánya újra a góllövőlista élére állt.
Kalmár Zsolt: Szeretem a tizenhármas számot

Bombagóllal törted meg az ellenfelet, majd következett a szokásos szalutálás az üres B-közép előtt. Nyilvánvaló volt, hogy kinek küldöd a találatodat, amely nemcsak szép, de fontos is volt…
„Igen, az első góllal sikerült átszakítanunk azt a bizonyos lélektani gátat. Fontos volt győzelemmel kezdeni a rájátszást és remélhetőleg tartani is tudjuk a megkezdett jó sorozatot. A gólomat teljes mértékben a szurkolóknak ajánlom.”

Milyen volt a meccs a pályáról?
„Tudjuk, milyen nehéz helyzetben volt a csapat, de remélem, hogy ezzel a győzelemmel ki tudunk jönni a kisebbfajta gödörből. Látszott rajtunk, hogy akartunk és türelmesen futballoztunk egy nehéz ellenféllel szemben, amely tördelte a játékot és nagyon mélyen védekezett. Viszont végig mi irányítottunk, és megérdemelten diadalmaskodtunk. Sokat beszélgettünk arról a hét folyamán, hogy miben is kellene változtatnunk és nagyon örülök, hogy mindenki megfogadta az elhangzottakat. Mindegyikünk úgy állt a meccshez, hogy otthon akarjuk tartani a három pontot – ez meg is látszott a pályán. Minden labdáért megküzdöttünk, rögtön visszatámadtunk – ez hiányzott az elmúlt négy találkozón. Bízom benne, hogy a Nagyszombat ellen is sikerül tartanunk ezt a formát.”

Feltüzelt, hogy pár nappal a találkozó előtt kihirdettek a Fortuna Liga legjobb játékosának?
„Nagyon örültem, amiért ilyen komoly egyéni elismerést kaptam a szlovák élvonalban. A csapattársaim és az edzői stáb nélkül azonban nem érhettem volna ezt el, hiszen szinte mindig képesek olyan helyzetben hozni a pályán, amiből aztán profitálni tudok. Szeretném tartani a szezonbeli jó formám és megmutatni, hogy megérdemelten választottak meg a legjobbnak.”

Érdekesség, hogy március 13-án szerezted szezonbeli 13. gólodat, 13-as számmal a hátadon. Még mondja valaki, hogy nem hoz szerencsét a tizenhármas…
„Szeretem ezt a számot, nekem szerencsét hoz, édesapám és kisfiam is 13-án született. Nagyon örültem, hogy végre megszerezhettem idénybeli 13. találatom, hiszen ezzel átszakadt az a bizonyos gát. A legutóbbi négy összecsapáson nem olyan teljesítményt nyújtottunk, amilyet elvárunk magunktól. Bízom benne, hogy a szezon hátralevő kilenc meccsén sikerül a lehető legtöbbször bevennem a kaput. Videóelemzőnk, Czuczi Mátyás a félidei szünetben azt a tanácsot adta, hogy próbálkozzam távoli lövésekkel, mivel az ellenfél kapusa 3-4 méterre is kint áll, és az én rúgótechnikámmal simán betalálhatok neki. Ez egy nagyon fontos információ volt számomra, mert az első félidőben is volt néhány olyan szituáció, amikor a lövés helyett a passzt vagy a cselt választottam. Szeretnék Matyinak is köszönetet mondani, nagy szerepe volt a gólomban.”

Nagy Krisztián / dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Kalmár Zsolt
Cookies