Születési időpont és hely: 1998. március 9., reggel 08:00-kor, Érsekújvár
Méretei születésekor: 51 cm és 3700 gr
Jelenlegi magassága és súlya: 189 cm és 84 kg
Száraz Benjamin Érsekújvárban született, de Nagykérről származik, ahol a labdarúgás alapjaival is megismerkedett. Tizenhárom évesen Nagysurányba került kölcsönbe, majd pár hónap elteltével a Szenice játékosa lett. Az erdőháti klubban végig járta a diák- és ifjúsági csapatokat, folyamatosan tagja volt a szlovák korosztályos válogatottaknak is. Stabilan a szenicei nagycsapattal edzett, viszont az élvonalbeli bemutatkozására csak a Dunaszerdahelyre való átigazolását követően került sor. A 2016/17-es szezon téli szünetében érkezett hozzánk. Az első félévben a tizenkilenc éven aluli együttesben és a juniorcsapatban is védett, a Fortuna Liga utolsó tavaszi mérkőzésén a Rózsahegy otthonában bemutatkozhatott az élvonalban. A juniorválogatottaknak is tagja volt, később a 21 éven alatti nemzeti csapat keretében is szerepelt. A szlovák élvonalban eddig négy rajtot a Slovnaft Cup sorozatban pedig hatszor védte a DAC hálóját.
Ezt már olvasta?
Előkészületi mérkőzésen: DAC 1904 - FK Oleksandriya 1:1 (1:1)
A téli felkészülés negyedik, és a törökországi edzőtábor...
Edzői értékelés a DAC 1904 - FK Oleksandriya (1:1) mérkőzés után
„A teljesítményünk mérkőzésről mérkőzésre javuló...