Imádkozunk érte, mert nem akarjuk, hogy kilépjen testvéri szeretetünk fényövéből!
Biztos vagyok benne, hogy sok római katolikus is megrendülve fogadta a hírt, hogy egy igazi dunaszerdahelyi, Kornfeld Tibor, a helyi zsidó hitközség vezetője visszaadta nemes lelkét a Teremtőjének.
Sajnos a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások sokunkat megakadályozták abban, hogy elkísérjük utolsó földi útján, de lélekben gyászoló szerettei és a gyászoló zsidó hitközség mellé álltunk.
Nem lennénk igazi istenhívők, ha nem osztoznánk a gyászoló családjának a fájdalmában. Az Úr Jézus Krisztus is azt tette, amikor könnyezett Lázár sírja felett a temetőkertben. Kornfelt Tibor hitvestársa és gyászoló gyermekei részére mi is kérjük Isten oltalmát és a hit vigasztalását.
A helyi zsidó hitközség világi vezetőjeként egy életén át atyái örökségének a megőrzésén fáradozott, de ugyanakkor szellemi és lelki vezetőjévé vált itt sok kereszténynek is, mert a kortársai a munkásságából nemcsak múltbeli ismereteket meríthettek, hanem az ő szép családi életéből, szívéből-lelkéből, közösségépítő egész lényéből megismerhették az örökkévaló, teremtő és gondviselő élő Istenbe vetett hitét, amely igaz tettekre inspirálta és késztette.
Halhatatlan lelke már bizonyára elrebegte a zsoltáros Dávid királlyal, hogy „Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és pásztorbotod, azok vigasztalnak engem. Asztalt terítesz nekem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam. Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig” (Zsolt 23).
Helyénvaló, hogy most kölcsönvegyük a mi leghíresebb bibliamagyarázóknak, Szent Jeromosnak a szavait, és vele mondjuk: „Nem akarunk szomorkodni, hogy elveszítettük őt, hanem inkább hálásak vagyunk Isten iránt, hogy a miénk volt.”
Nyugodjon békességben!
Szakál László János esperes