Marek Krajčí egészségügyi miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján arról beszélt, a járványügyi szakértők nem javasolják az iskolák megnyitását.
Február 1-től is folytatódik a távoktatás.
Krajčí szerint a jelenlegi súlyos járványhelyzetben felelőtlenség lenne az iskolák megnyitása.
Branislav Gröhling oktatási miniszter ugyanakkor azt mondta, reményei szerint február 8-tól megnyithatják az óvodákat és az alapiskolák alsó tagozatát.
A miniszter hozzátette, egyelőre szó sincs arról, hogy az évfolyamokat meg kellene ismételni.
Hozzátette, egyelőre a tavaszi szünet eltörlését sem tervezik. Megjegyezte ugyanakkor, hogy tavasszal, a tavalyi nyárhoz hasonlóan, az iskolák igény szerint biztosítani fogják az elmaradások bepótlását. Ennek költségterheit a miniszter ígérete szerint az állam átvállalja.
Gröhling elmondta, az oktatási tárca nyilvánosságra hoz egy útmutatót, milyen ütemterv szerint nyitják meg az oktatási intézményeket, és milyen szabályokat kell majd betartani.
ma7.sk/TASR
Ezt már olvasta?
Sok sikert és boldog születésnapot, Szabó Gyula Alapiskola
Pénteken, december 6-án a Szabó Gyula Alapiskola...