A Wertheim vállalattól Takácsová Alžbeta és Nagy Ágnes szervezők elmondták, hogy az esemény ötlete a vállalat igazgatójától, Ivan Rodtól, a művészetek ismert pártolójától származik. A pihenni, vagy éppen sportolni vágyó lakosok részére 2008-ban egy szabadidőparkot nyitottak a központjuk mellett. A szép környezetre nagy hangsúlyt fektetnek, ezért minden évben a város alapiskoláinak diákjait kérik meg rajzaikkal díszíteni a kerítés egy-egy szakaszát. A résztvevőket frissítővel, édességekkel, apró figyelmességgel várják, valamint az utazást és a rajzeszközöket is szolgáltatják.
A városi hivatal képviseletében Takács Tímea, a Kulturális, Ifjúsági és Sport Ügyek Önálló Alosztályának munkatársa biztosította a felek közti kapcsolattartást, szólította meg az oktatási intézményeket és szervezte a helyszínre szállítást. Örömére szolgál és a város nevében is köszöni, hogy ilyen lehetőséget biztosítanak a gyerekeknek, melyet mindig lelkesen várnak, előre elkészített tervekkel érkeznek. Ez alkalommal a Szabó Gyula, a Vámbéry Ármin, a Művészeti, a Jilemnický utcai és a Smetana ligeti alapiskolák rajzaival gazdagodott a dekoratív gyűjtemény. A Wertheim és a város sikeres együttműködésnek köszönhetően streetball-tornát és szánkóversenyt is rendszeresen szerveznek a gyerekeknek.
Ezt már olvasta?
A kisebb településeken is működik a regionális autóbusz-közlekedés. A Nagyszombat megye által működtetett hívóbuszt tavaly több mint ezren vették igénybe
A közösségi közlekedés biztosítása a legkisebb...
A szélsőséges időjárás okozta mezőgazdasági károkat több millió euróra becsülik
A rendkívüli szárazság, hőség és a tűzesetek után viharok...