„A számítógép képernyőjét le kell cserélni klasszikus könyvekre. Ezért az év végén megmaradt forrásokból úgy döntöttünk, meghirdetjük ezt a felhívást” – fogalmazott a miniszter. A rövid határidővel meghirdetett pályázat az iskolai könyvtárak fejlesztését célozza. A pályázat összköltsége 124 200 €.
A felhívás valamennyi állami, egyházi és magánfenntartású általános iskolának szól gyermek- és ifjúsági könyvek és hangoskönyvek vásárlására, valamint szakirodalom beszerzésére az iskola pedagógusai részére.
A projekt célja, hogy a gyerekek olvassanak, szép, új és életkoruknak megfelelő irodalomhoz jussanak.
Bár nagyon rövid idő van a határidőig, amely december 14-e (hétfő) éjfél, ám rendkívül egyszerű pályázni – mutatott rá Gröhling.
A pályázatokat kizárólag elektronikus úton kell benyújtani, a „Szeretünk olvasni” felhívásnak megfelelően. A sikeres pályázók 2020 decemberében megkapják a támogatást (intézményenként legfeljebb 800 eurót, de ehhez még hozzájárul a Kiadók és Könyvkereskedők Szövetségének további 20 százalékos kedvezménye), a kiválasztott könyveket pedig 2021. január 2. és 2021. március 15. között vásárolhatják majd meg.
További részletek a pályázati feltételekről a minisztérium honlapján, ide kattintva érhetők el.
felvidek.ma
Ezt már olvasta?
November 25. - A nők elleni erőszak nemzetközi napja
Az egész világon november 25-én hívják fel a figyelmet a...