Back to top

A Kisebbségi Kulturális Alap közzétette első pályázati felhívását

Publikálva: 2020, november 26 - 07:36
Molnár Norbert, a TASR hírügynökségnek nyilatkozva beszámolt arról, hogy a Nemzeti Kisebbségek Kultúráját Támogató Állami Alap (KULT MINOR) közzétette a következő évre vonatkozó első pályázatainak feltételeit. A roma kisebbség irodalmi tevékenységre, lap- és könyvkiadásra nyújthat be pályázatokat.
A Kisebbségi Kulturális Alap közzétette első pályázati felhívását

Az alap első felhívásában a kulturális, művészeti tevékenység elősegítésén kívül ösztöndíjakkal is segítik a nemzeti kisebbségek tagjait 2021 folyamán.

Az állami alap első pályázati kiírása a roma és a magyar nemzeti kisebbség számára érvényes, a pályamunkákat 2020 december 18-ig lehet benyújtani.

A roma nemzeti kisebbség tagjai irodalmi művek megírására, lap- és könyvkiadásra igényelhetnek anyagi támogatást. A magyar nemzeti kisebbség pedig valamennyi programra és alprogramra, kivételt képeznek az amatőr és hivatásos művészeti csoportok tevékenységére, kulturális programok megvalósítására vonatkozó igénylések.

Molnár Norbert, az alap igazgatója előrebocsátotta, hogy a következő felhívás valamennyi nemzeti kisebbség számára a kérelmek, pályázatok benyújtására, köztük a roma kisebbség számára is, 2020 november 30-án kerül meghirdetésre.

A Nemzeti Kisebbségek Kultúráját Támogató Állami Alap Szlovákiában 13 elismert kisebbség kulturális életének kibontakoztatását segíti.

A 2021-es évre a szlovák kormány törvényből eredően 7 600 000 eurót különített el erre a célra.

Az alap arról számolt be, hogy a következő évben elsőbbséget élveznek azok a pályázatok, amelyek a népszámlálás népszerűsítésével foglalkoznak, annak megvalósításával összefüggő ismertető, tájékoztató programokat tartalmaznak. Különös tekintettel lesznek azokra a pályázatokra, amelyekkel a nemzeti kisebbségek jogait hangsúlyozzák, a közösségükhöz való tartozás jogaira kívánják felhívni a figyelmet.

További részletek szlovák nyelven itt olvashatóak.

teraz.sk / Felvidék.ma

Ezt már olvasta?

Címkék: pályázat, FPKNM
Cookies