Back to top

Kuka Manó örömöt osztott

Publikálva: 2020, szeptember 30 - 14:29
Az Autómentes Nap keretében értékelte ki az FCC Environment Slovakia az óvodák, általános és speciális iskolák, középiskolák és szabadidős létesítmények versenyét, a Kuka Manó hulladékgyűjtő versenyt.
Kuka Manó örömöt osztott

A 2019/2020-as tanév második félévében az iskolai létesítmények részvételi lehetőségeit negatívan befolyásolta a koronavírus-járvány kitörése, ezért városunk legtöbb iskolája nem vett részt a versenyben. A Vámbéry Ármin Általános Iskola, amely a nehéz körülmények ellenére is 45 360 kg papírt gyűjtött az egész tanév során, megérdemelten vehette át az egész Duna-menti régióból résztvevő tanítási intézmények közt az első helyezettnek járó oklevelet. Az elismerést, valamint a vele járó 200 eurós pénzügyi jutalmat Zuzana Dvoráková, az FCC Slovakia kommunikációs vezetője és Gál Attila, az FCC Slovakia képviselője kezéből vehette át PaedDr Masszi János, az iskola igazgatója.

A Kuka Manó papírgyűjtő verseny szervezői úgy döntöttek, hogy ebben a nehéz időszakban támogatni szeretnék városunk óvodáit – így Jesenský Utcai Óvoda, a Benedek Elek Óvoda, az Október Utcai Óvoda, a Komenský Utcai Óvoda, az SZNF Téri Óvoda, a Barátság Téri Óvoda, a Rózsa Ligeti Óvoda, a Halpiac Téri Óvoda és a Széchenyi Utcai Óvoda - egyaránt 110 euró értékű utalványt, valamint részvételi oklevelet vehetett át az FCC Slovakiától. Ezen értékes ajándék mellett számos más aprósággal kedveskedtek az ovisoknak a szép hagyománnyal rendelkező verseny szervezői.

Összességében kijelenthető, hogy az Autómentes Nap, amely 2020. szeptember 22-én került megrendezésre Dunaszerdahelyen, sok mosollyal, szép ajándékokkal és különféle tevékenységek kavalkádjával teli nap volt. Köszönjük mindazoknak a támogatóknak, partnereknek, segítőknek, a kiváló ötletek és tevékenységek alkotóinak és megvalósítóinak, akik hozzájárultak a rendezvény megvalósításához.

Dunaszerdahely idén első ízben vett részt az Európai Mobilitási Hét kampányban. A rendezvényt napsütéses jellemezte, nem csak az időjárást illetően - a gyermekek és a felnőttek elégedett és mosolygós arcáról ítélve érdemes, hasznos és a közösség számára is fontos, hogy városunkban hasonló rendezvényeket a jövőben is szervezzünk.

Tilajčík Edit
Kulturális, ifjúsági és sportügyek önálló alosztálya
Városi hivatal - Közoktatási, szociális, sport és kulturális főosztály

fotó: Nagy Attila, Rózsár Vince

Ezt már olvasta?

Cookies