A csapat korábbi vezetőedzője, Norbert Hrnčár az új idénytől a Rózsahegy csapatát irányítja, a megüresedett pozícióra pedig a csallóközi trénert szemelték ki. Radványi az elmúlt évadban a cseh másodosztályú Frýdek-Místek együttesét irányította, melyhez további egy éves szerződés kötötte, a két klub viszont egyezségre jutott.
Az elmúlt idényben történelmi helyezést ért el a miavai együttes, a tabella harmadik helyén végzett, így kiléphet a nemzetközi porondra. Ennek tükrében rövid felkészülés vár Radványi új csapatára, már június 30-án az Európa Liga első selejtezőkörében lépnek pályára.
Forrás: sportolunk.sk
Fotó: fcdac.sk
Ezt már olvasta?
Dunaszerdahelyi sportcsoda: három év alatt a bajnoki címig jutott a Gaál Wrestling Team!
12 csapat közül bizonyult a legjobbnak a 2023-ban...
Önvédelem miatt kezdett birkózni, ma már országos bajnoknak mondhatja magát
Dékány Levente, a Gaál Wrestling Team fiatal birkózója...