Az elismerés ötlete az önkormányzat sportbizottságtól származik, s a díj odaítélésével további sportsikerek elérésére szeretnék ösztönözni a sportolókat, akik tevékenységükkel nemcsak önmagukat, hanem sportklubjukat és a várost is képviselik, és annak jó hírét öregbítik.
Az eseményt megnyitó Hájos Zoltán polgármester kiemelte, hogy sportolóinknak és edzőiknek „ebben az évben nem mindennapi kihívásokkal kellett szembenézniük. Sokáig nem is lehetett sportrendezvényeket tartani és szervezni”, fogalmazott.
„Nem szabad azt sem elfelejtenünk, hogy egy-egy kimagasló eredmény, sportteljesítmény mögött megannyi lemondás, kitartó edzés, jó erőnlét, önfegyelem, küzdelem rejlik. Ezért is elismerés illeti sportolóinkat, csapatainkat”, jelezte, egyben rámutatva a versenyzőket támogató, felemelő dunaszerdahelyi sportegyesületek kiemelkedő szerepére is.
„Elismerés és köszönet jár az edzőknek, akik nélkül ezek a remek eredmények nem születtek volna meg, hiszen ők azok, akik a fiatalokból sportolókat faragnak, akik nem csak edzik fiataljainkat, hanem nevelik őket”, fogalmazott, hozzátéve, hogy mindezt egy erős családi, szülői háttér tartja a vállán, akik nélkül elvesznének tehetségeink.
Nagy Krisztián, az önkormányzat ifjúsági és sportbizottságának elnöke elsősorban a sportolókhoz edzőkhöz szólt.
„Köszönet illet önöket, benneteket, hogy hétről hétre viszitek a város hírnevét, hiszen ha a Kárpát-medencében bárhol említik Dunaszerdahelyt, mindenhol tudják, hol is ez a város. És ebben a sportolóknak hatalmas szerepük van.”
Örömmel jelezte azt is, hogy az önkormányzat sportra fordított támogatásainak a magasságát sikerült megtartani, annak ellenére, hogy 2020-ban rendkívüli évet írunk.
A 2019-es évre öt kategóriában lehetett a sortolókat, edzőket jelölni: 1) egyéni – ifjúság 15 éves korig beleértve, 2) egyéni – ifjúság 15-20 éves korig beleértve, 3) egyéni – felnőtt, 4) csapat és 5) edző.
A város részéről az elismeréseket Hájos Zoltán polgármester, A. Szabó László alpolgármester és Nagy Krisztián bizottsági elnök adta át.
A díjazottak a következők lettek:
A 2019-es év legjobb edzője
1. helyezett: Gaál Attila, Dunaszerdahelyi Birkózó Klub
2. helyezett: Prikler Szilvia, HC DAC Dunaszerdahely
3. helyezett: Medgyes Renáta, MegySport
Jelölt volt rajtuk kívül: Csiba Tibor (IPPON karate klub), Rastislav Baňas (Športujsnami DS) és Klempa Lóránt (IPPON karate klub)
15 év alatti egyéni sportoló kategória
1. helyezett: Hegedűs Réka, Dunaszerdahelyi Birkózó Klub
2. helyezett: Vodnyánszká Renáta, MegySport
3. helyezett: Bazsó Marek, Dunaszerdahelyi Birkózó Klub
Jelölt volt rajtuk kívül: Ela Plevíková (Športujsnami DS), Ádám Hodossy (Športujsnami DS) és Bíró Péter Bendegúz (Seishin Karate Klub)
15 és 20 év közötti egyéni sportoló kategória
1. helyezett: Csörgő Tamás, Dunaszerdahelyi Birkózó Klub
2. helyezett: Kósa Tamás, DAC, Sportgimnázium
3. helyezett: Pollák Anna, Dunaszerdahelyi Birkózó Klub
Felnőtt egyéni sportoló kategória
1. helyezett: Hakszer Balázs, Dunaszerdahelyi Birkózó Klub
2. helyezett: Juhász Mária, Dunaszerdahelyi Birkózó Klub
3. helyezett: Nyáry Richárd, Spotrfanatic
Jelölt volt rajtuk kívül: Kalmár Zsolt (FK DAC 1904) és Pék Ondrej (Sportfanatic)
Csapat
1. helyezett: FC DAC 1904, A-csapat
2. helyezett: Dunaszerdahelyi Birkózó Klub
3. helyezett: HC DAC Dunaszerdahely
Jelölt volt rajtuk kívül: a dunaszerdahelyi sakk klub extraligás csapata, a Športujsnami DS és a MegySport
Az eseményen, amelyen színvonalas és színes műsort adott a Sportujsnami Akrobatikus rock’n’roll csapata, igényes táncával Dorák Lara Jázmin és Šimovič Dominik, pazar karate bemutatójával a Seishin klub, valamint a MAXER GYM tánccsapata, részt vett még Bubniak Júlia hivatalvezető és Molnár Tímea főosztályvezető, valamint Bugár György, Bruncvik Tünde és Dohorák Sándor képviselő is.
(na, a szerző felvételei)
Ezt már olvasta?
Országos teqball-bajnokok a dunaszerdahelyi sportiskolások
Idén Bazinban (Pezinok) rendezték meg a középiskolások...
Felhívás javaslattételre a Dunaszerdahely város Év Sportolója Díj 2024 cím adományozására
Dunaszerdahely Város felhívást tesz közzé az Év...