Sokan, mivel beutazók, csak az állomást és a bevásárlóközpontokat ismerik – ám tanáraik úgy látják jónak, ha Dunaszerdahely történetét, nevezetességeit is feltérképezik.
Ennek a programnak az első lépése volt a mai alkalom, amikor az 1.C és 1.D osztály tanulói látogatást tettek a dunaszerdahelyi zsidó temetőben, ahol megismerkedtek a város életében fontos szerepet játszó zsidó hitközséggel, illetve a zsidó szokásokkal és hagyományokkal. Tiszteletüket tették a holokauszt áldozatainak emlékfalánál, amelyen azon többezer dunaszerdahelyi és környékbeli zsidó neve szerepel, akiket Auschwitzba hurcoltak el a háború tébolyában, és onnan soha többé nem térhettek vissza...
A városi séták az elkövetkező időszakban pedig folytatódnak, hiszen Dunaszerdahely még sok titkot tartogat mindannyiunk számára!
Klőr Levente tanár