![Fotó: pixabay.com Növelni kéne a munkahelyek megtartását célzó támogatás összegét](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2020/j%C3%BAl/30/30-07-20_szakember-epitkezes_0.jpg?itok=cpKEetDG)
„Meggyőződésünk, hogy a jelenlegi helyzetben kötelességünk minden feltételt megteremteni a szlovákiai foglalkoztatottság megtartása érdekében“ – írta levelében Soták, hozzátéve, hogy az állam segítsége nélkül azonban ez lehetetlen.
„Egyetértettünk a kormánnyal abban, hogy pénzeszközöket különített el a foglalkoztatottság megtartására a nagy-, közepes és kisvállalatok számára, de már két hónappal ezelőtt is felhívtuk a figyelmet, hogy ezek az összegek nem elegendőek“ – állítja Soták. Mint véli, az a támogatás, melyet a kormány erre a célra szán, mindössze 10-30 százalékban fedezi a személyi jellegű költségeket.
Szlovákiának jelenleg szerinte elegendő pénz áll a rendelkezésére ahhoz, hogy segítse az összes vállalat munkahelyeinek megőrzését.
„Dolgozóink törzsállományát szakképzett alkalmazottak alkotják, s az utóbbi években nem kis összeget fordítottunk szakmai képzésükre. Szakmájuk mesterei, kellő munka- és technológiai fegyelemmel rendelkeznek, akiknek köszönhetően a szlovák GDP 25 százalékát az ipar állítja elő. Amennyiben ezeket a dolgozóinkat el kell bocsátanunk, már nem térnek vissza hozzánk“ – figyelmeztet a Klub 500 elnöke.
Szlovákia az alkotmánya szerint szociális állam, s ennek megfelelően is kell viselkednie. „Szociális államként támogatnia kell a kereskedelmi cégeket is, amennyiben azok tőlük független okok miatt nehéz helyzetbe kerülnek“ – írja levelében.
A Klub 500 ügyvivője, Tibor Gregor a múlt heti sajtótájékoztató során felhívta a figyelmet arra, hogy Milan Krajniak munkaügyi miniszter kijelentette, hajlandó lenne növelni a támogatások összegét a munkáltatók és az egyéni vállalkozók részére, Igor Matovič kormányfő azonban nem támogatta a javaslatát.
A kormány ugyanis a július közepén tartott ülésen csak a hozzájárulások folyósításának idén szeptemberig történő meghosszabbításáról döntött, azok összegét azonban nem emelte, miközben Gregor szerint Szlovákiában összesen közel 60 ezer munkahely került veszélybe.
„Amennyiben az állam nem segíti hatékonyabban a munkahelyek megtartását, ezek az alkalmazottak állás nélkül maradnak és munkanélküli segélyre szorulnak“ – hangsúlyozta.
„A munkahelyek megóvásának módja megfelelő, ám a támogatás összege egyáltalán nem elegendő“ – mondta múlt héten Gregor. Felmérésük alapján, melyet tagjaik körében végeztek, náluk 5 ezer veszélyeztetett munkahely van.
Gregor szerint a munkavállalók 15 százaléka érintett, akiket a Klub 500-hoz tartozók alkalmaznak. Amennyiben az ország meg akarja menteni a munkahelyeket és ezáltal a gazdaságot, a kormánynak olyan intézkedéseket kell hoznia, melyek megteremtik az esélyt a szlovák ipar túléléséhez.
Ezért felszólította a kormányt, hogy növelje a munkahelyek megtartásának támogatását.„Ezek uniós pénzek, melyeket ha nem használunk fel, vissza kell szolgáltatnunk az EU költségvetésébe“ – mondta Gregor.
(Webnoviny.sk/Felvidék.ma)
Ezt már olvasta?
![Az élet Afrikában, ahogy azt Lépes Lóránt atya látta](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/feb/2/fo-rov_7553-enhanced-nr-2017.jpg?itok=8pgV6b95)
Az élet Afrikában, ahogy azt Lépes Lóránt atya látta
Pénteken kora este a Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár...