A napirendi pontok elfogadása, illetve a hitelesítők és a jegyzőkönyvvezetők megválasztása előtt Hakszer Roland független képviselő szerette volna kivetetni a testületi ülés programpontjából a Fészekrakó Alapítvány programpontját, ám azt a testület nagy többséggel elutasította. Ezt követően a város 2020. évi költségvetésének 2020/4-es számú módosítása került terítékre.
Visszakerült több, korábban a járvány miatt áthúzott beruházás
Az igazításra a koronavírus járvány általi korábbi költségvetés-módosítások újragondolása miatt volt szükség. Az elmúlt időszakhoz képest kedvezőbben alakultak ugyanis a gazdasági kilátások, illetve a részadók beérkezésének kedvező alakulása miatt lényegében több, a járvány miatt elhalasztott beruházás került vissza a városi tervbe.
A jóváhagyott költségvetés-módosítás szerint egyebek mellett a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ kap vissza beruházásra bizonyos összeget, de megvalósul a Tesco mellett tervezett fénysorompó is, illetve több járda is elkészülhet majd. Sikabonyban a katonai, illetve az új temető mellett parkolók létesülnek, a Fenyves lakótelepen a közvilágítást fogják javítani, a Széchenyi óvodában pedig nyílászárókat cserélnek.
Ugyancsak visszakerült a költségvetésbe a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtti nagy szökőkutat működtető, meghibásodott rendszer javítása is. (A jelenleg sem működő szökőkút állapotáról rövidesen külön beszámolunk portálunkon.)
Emellett még a Szabó Gyula Alapiskola melletti játszótér esésvédő gumiborítását is lecserélik, illetve rendes közvilágítást kap az I. és II. világháborús katonahősök emlékművének tere. A városházi alkalmazottak korábban szintúgy a járvány miatt lecsökkentett bére is visszatér a normális fizetésre.
Egyúttal kikerült a Csallóközi Vásár teljes költségvetése – a nagyszabású fesztivál ugyanis már csak 2021-ben fog megvalósulni, ahogyan arról korábban is írtunk.
Bővülne a városi kerékpárút-hálózat
A következő pontban a város és a Jednota cserélt telkeket – ezek egyike stratégiailag is volt fontos a város számára, hiszen azon haladna keresztül a Pódafa felé tervezett kerékpárút egy szakasza is. A telekcserét a testület végül jóváhagyta.
„Intelligens város” fejlesztési terv
Egy pályázati felhívás keretén belül vissza nem térítendő pénzügyi támogatási kérelmet nyújt be Dunaszerdahely, amelynek a célja településünk „intelligens várossá” fejlesztése. A Smart City terv többek között a kamerarendszer fejlesztését jelenti, amely egyebek mellett a lakótelepen figyeli majd a parkolást, de a régi ketreces kukarendszert majdan kiváltó föld alatti kukák kezelésének a rendszerét is segítené.
Létrejön a Fészek Alapítvány, de feltételrendszerét még kidolgozzák
A legtöbb hozzászólást a Fészek Alapítvány létrehozása váltotta ki. Felvezetőjében a polgármester elmondta, több szempontot érint a tervezett alapítvány létrehozása. A vele sok esetben egy lapon emlegetett fejlesztési adó kapcsán pedig azt emelte ki, hogy városunk „nem szeretne Pozsony szatelitvárosává válni. Nem nagyvárossá szeretnénk válni, hanem megmaradni kisebb járási székhelynek”.
A továbbiakban kiderült, a Fészek Alapítvány célja elsősorban a város körültekintő fejlesztésének és lakosságának támogatása, valamint a fiatal családok városban tartása és lakáshelyzetük javítása lenne – ez ellen nem is volt kifogása a képviselőknek. Az inkább a fejlesztési adó egyfajta kompenzációjaként megítélt alapítvány feltételrendszerét kritizálták többen.
A vitában végül azt is megtudtuk, hogy ez azonban két külön utas történet: az ingatlanfejlesztési adóból befolyt összeget Dunaszerdahely városa csakis fejlesztésekre (utak, járdák, játszóterek, infrastrukturális beruházások stb.) költheti, így azok mindenképpen a várost szolgálják.
Ettől különálló program központi része a Fészek Alapítvány, amely más anyagi eszközöket felhasználva segíti majd a fiatal családok városban tartását és lakáshelyzetük javítását.
Antal Ágota szerint azonban más utat kell keresni a tervezet módjának, egy olyan rendszert találva, ami megállja a helyét és a próbáját. Őri Rita és Hakszer Roland a fejlesztési adóra visszautalva jelezték, hogy azt továbbra sem támogatják. Hodossy Szabolcs arra mutatott rá, hogy történelmi a pillanat az alapítvány létrehozásával, és fontosnak tartja annak elindítását. Végül a képviselők Horváth Zoltán konszenzusos javaslatára, miszerint a szabályrendszerre vonatkozó pontot vegyék ki a szavazásból, arra a megállapodásra jutottak, hogy létrehozzák az alapítványt, ám feltételrendszerét a közeljövőben még átdolgozzák.
Egyben a városatyák megválasztották a Fészek Alapítvány igazgatótanácsát, amelyben Karaffa Attila, Bugár György és Gútay László kapott helyet, míg az alapítvány felügyelőtanácsában Dohorák Sándor, Nagy Iván és Puha György képviselők foglalnak helyet (az A. Szabó László alpolgármester által javasolt Bachmann László és Herceg Andrea ugyanis visszaléptek).
(na)
Ezt már olvasta?
Karácsony előtti találkozó a fogyatékkal élő gyermekek családjaival
A dunaszerdahelyi nyugdíjasklubban köszöntötte szerda...