Pillanatnyilag úgy szól az egyezség, hogy az alkalmazott választhat, ennek a javaslatnak kellene a kormány elé kerülnie. Azt persze nem tudhatjuk, hogy később a parlament esetleg megszavaz-e valamilyen módosító javaslatokat
– magyarázta Sulík.
Az étkezési hozzájárulási rendszer ilyen módosítása szerepel a kormányprogramban is, ugyanakkor megoszlanak róla a vélemények. A Kereskedelmi Szövetség (ZO) szerint az ebédjegyekkel rosszabbul jár az alkalmazott, a munkaadó és az étkezdék is. Mások úgy vélik, ha készpénzben kapja meg ezt a hozzájárulást az alkalmazott, nem csak élelmiszert vesz rajta, vagyis a hozzájárulás nem azt a célt szolgálja, amiért bevezették.
A munkaadók neheztelnek
A munkaadó állja az étkezési hozzájárulás 55 százalékát. Az AZZZ arra figyelmeztet, ha a munkavállaló döntheti el, milyen formában kéri a hozzájárulást, az is előállhat, hogy egy cégen belül háromféleképpen kell kifizetni a hozzájárulást: készpénzben, étkezési kártyára utalva az összeget vagy papír alapú, úgynevezett ebédjegy formájában.
A cégek most vagy ebédjegyet adnak, vagy étkezési kártyára utalnak, így állították be a könyvelésük, az étkezési hozzájárulással kapcsolatos személyi nyilvántartásuk. A módosítás elfogadása után minden cégnek minimum két párhuzamos nyilvántartási rendszerre kellene átállnia, ami a lehető legrosszabb megoldás - figyelmeztetett az AZZZ.
Ahelyett, hogy leegyszerűsítenék a dolgot, még bonyolultabbá teszik, ez további terhet jelent a könyvelésnél, át kell állítani a szoftvereket, az alkalmazottak nyilvántartását – mutatott rá a munkaadók szövetsége.
Ráadásul az étkezési hozzájárulásban részesülő több mint egymillió alkalmazott többször és bármikor meggondolhatja magát, hogy például készpénz helyett mégis ebédjegyet kér, vagy fordítva.
A változás kellemetlenül érintheti azokat a cégeket is, amelyek üzemi étkezdét, kantin működtetnek. A költségek itt attól is függnek, hogy hány alkalmazott étkezik ott, minél több, annál jobb.
Ha az étkezési hozzájárulást készpénzben is megkaphatják, elképzelhető, hogy tízezrek fognak emellett dönteni, hiszen a pénzt másra is fordíthatják. Ez viszont jóval drágábbá tenné az üzemi étkezdék további működtetését - állítják a munkaadói szervezetek.
ma7.sk / tasr
Ezt már olvasta?
A csalók is kihasználják a mesterséges intelligencia adta lehetőségeket - VIDEÓ
Az internetes csalók új módszerekkel próbálkoznak.
Ismét naptárral érkezik a decemberi Dunaszerdahelyi Hírnök!
A Dunaszerdahelyi Hírnök 2024-es decemberi száma mellett...