
A sanghaji Futan Egyetem kórházának és a Csingtaói Városi Kórháznak a szakemberei 209 olyan előretekintő tanulmányt elemeztek, amelyek több mint 2,2 millió ember bevonásával készültek.
A kutatók az alanyok vérnyomásával összefüggő indikátorokat, köztük a szisztolés és diasztolés vérnyomásértéket, a pulzusnyomást és a vérnyomás-variabilitást nézték meg, majd azt elemezték, hogy azok milyen kapcsolatban állnak a kognitív zavarral és a demenciával. Az eredmények azt mutatták, hogy a középkorú emberek esetében a magas vérnyomás (hipertónia) növelheti a kognitív károsodás kockázatát.
Ha egy középkorú embernél a vérnyomás szisztolés értéke meghaladja a 130 Hgmm-t, akkor fokozott a kockázata a kognitív zavar és az időskori elbutulás kialakulásának.
A kutatók azt is megállapították, hogy az antihipertenzív szerek alkalmazása segíthet csökkenteni a demencia kockázatát a jó szellemi állapotban lévő, valamint az enyhe kognitív zavarral küzdők esetében egyaránt.
A kutatók szerint az eredményeik segíthetik a kognitív károsodás szempontjából magas kockázati csoportba tartozó személyek azonosítását, valamint a hatékony megelőző stratégiák kidolgozását.
A tanulmányt a Hypertension című folyóiratban publikálták.
forrás: ma7.sk
Ezt már olvasta?
Első alkalommal rendezték meg a Teddy Maci Családi Napot Sikabonyban
Első alkalommal rendezte meg a pozsonyi magyar...
Hétvége a CINEMAX-ban (július 31. - augusztus 2.)
A dunaszerdahelyi moziba is megérkezett a Pókember...