A helyiség nagyságától függ, hogy mennyi ember tartózkodhat bent. Továbbra is be kell tartani a két méteres távolságot, ami nem vonatkozik az egy háztartásban élő személyekre. A jegyespár családtagjai számára a házasságkötő teremben az első két sort jelölik ki. A többi sorban a két méter távolság betartása kötelező, így Dunaszerdahelyen körülbelül 16 személy fér be a terembe.
A járvány miatt március 12-től június elejéig csupán 5 pár házasodott össze a városi hivatal házasságkötő termében. Júniusban 9 jegyes pár kíván házasságra lépni, ebből két pár külső helyszínen. Az egyes júniusi szombatokon tehát már több esküvőt is terveznek tartani. Ha a házasságkötések számát összehasonlítjuk a 2019-es júniusi statisztikával, akkor láthatjuk, hogy az idei adat csak hárommal kevesebb a tavalyinál.
2020
Március 1
Április 1
Május 3
Június 9 (ebből 2 kültéri helyszín)
2019
Március 5
Április 5
Május 9
Június 12 (ebből 2 kültéri helyszín)
dunstreda.sk
Ezt már olvasta?
Továbbra is csak szórványosan fordul elő az influenza Nagyszombat megyében
Emelkedett a múlt héten a légúti megbetegedésben...