
A „Virágozta anno…” rajzpályázatot idén februárban hirdette meg bútorfestés témában a Hagyományok Háza Nyitott Műhelye. A felhívás a gyerekek alkotóképzeletének fejlesztését szolgálta: vizuális munka közben egyes néprajzi tájegységeken, mesterségeken keresztül ismerkedhettek a magyar népművészet motívumaival. A pályázatra egyéni alkotók, gyerekcsoportok és szakkörök is küldtek be műveket szerte a Kárpát-medencéből. A pályamunkákat Zele János, a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének tagja és Ament Éva bútorfestő, a Hagyományok Háza oktatója bírálta el. A legkiválóbb munkák szerzői díjazásban részesültek. A közel nyolcszáz pályamű között vannak rendhagyó új megoldások: mesekönyvek, játékok és érdekes térbeli alkotások is.
A szervezők a kezdeményezés sikereként könyvelték el, hogy a határon túlról is érkeztek anyagok: a vajdaságiak kiemelkedően sok, mintegy félszáz pályamunkával neveztek, a zsűri két csapat munkáját díjazta. Erdélyből mintegy harminc művel jelentkeztek, s egy egyéni első helyezéssel ismerték el a kreativitást.
A legszebb pályamunkákból virtuális kiállítás nyílt, amely a Hagyományok Háza honlapján tekinthető meg. A tárlat első fele a bútorok világába kalauzol, majd továbblépve a motívumok egyéni, festői feldolgozása látható. Ezután az érdeklődők eljuthatnak a játékok szobájába, ahol memóriajátékokat, társasjátékokat, forgatható térbeli formákat láthatnak. A válogatás a mesékkel zárul, amelyek lapozható könyv formájában tekinthetők meg az intézmény honlapján.
Információ: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/viragozta_anno_virtualis_kiallitas
- Stafírungláda, Tóth-Takó Jázmin, Sepsiszentgyörgy, Erdély (Ovis egyéni pályázók, 1. helyezés)
- Bútorfestő János, Szuromi Lara, Felsőhegy, Vajdaság (Alsó tagozatos csoportos pályázat, 1. helyezés)
Ezt már olvasta?
Tovább drágul az Európai Unión kívüli rendelés
November elsejétől új kezelési díjat vezetett be az...
Hétvége a CINEMAX-ban (október 30. – november 1.)
Egy amerikai horror, A másik mami a hét magyar szinkronos...
