Martin Raška volt a DAC hivatalos Facebook-profilján folyó beszélgetéssorozatunk ötödik vendége. Tegnap koraeste a labdarúgó- és a magánéletéről feltett kérdésekre is válaszolt, továbbá egy rövid kvízt is sikeresen abszolvált.
Odahaza, Frýdek-Místekben az „utca gyermekeként” ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, és bár az egykori hokis édesapja azt szerette volna, ha fia is a korcsolyát és a hokibotot választja, a fiatal Martinnál a futball győzött. „Nem nagyon érdekelt a hoki. Kipróbáltam a lovaglást is, de legszívesebben a labdát kergettem.” A többi már történelem: a Vítkovice, az Ostrava, a dán Midtjylland, a Nagyszombat és a Nagymihály érintésével Dunaszerdahelyre került. Ekkor már azonban jónéhány éve kapusedzőként dolgozott.
Az egyik szurkoló arra volt kíváncsi, milyen 10 edzéstippje van a kapusok számára, amire mosolyogva ezt felelte: „Az első: ne légy kapus! Adni mindig jobb, mint kapni és ez a focira is érvényes. Mindenki szívesebben lő gólt ahelyett, hogy kapna.” Majd komolyabban hozzátette: „Míg a mezőnyjátékosoknál a hibák nem szúrnak annyira szemet, a hálóőröknél mindegyik hiba végzetes. Ezért a kapusok tízparancsolatából az a legfontosabb, hogy fejben erősnek, tehát mentálisan ellenállónak kell lenni.”
A beszélgetés további részében megtudhattuk, hogyan jutott el Martin Raška a Csehszlovák Kupa 1987-es döntőjére, ahol a DAC fennállása eddigi legnagyobb sikerét érte el; hogyan talált rá városunkban a távoli rokonaira; mit gondol a női labdarúgásról; miképpen látja Rossi, Hyballa és Hélder edzők játékstílusában a különbségeket; miben különböznek a jelenlegi és a koronavírus-járvány előtti edzések vagy hogy a jelenlegi kapustanítványai közül ki a jobb halóőr.
A teljes beszélgetés itt nézhető vissza:
A következő élő beszélgetést jövő csütörtökön, 2020. május 7-én 18:00 órától tartjuk. A vendégünk kilétét a hét elején áruljuk el.
dac1904.sk
Ezt már olvasta?
Konrad Gruszkowski a Katowice csapatához igazol
Másfél évnyi sárga-kékben való szereplés után hazatér a...