A Városi Önkormányzatnak és több társszervezőnek köszönhetően az emlékév olyan programokat vonultat fel, amely vonzó lehet a város lakosainak. A 2016-ban zajló rendezvények között ezért tudományos konferencia, iskolai előadások, polgári estek, ismertető kiadvány megjelentetése és fiataloknak szóló versenyek, pályázatok egyaránt szerepelnek.
Az előkésztő bizottság tagjai áttekintették az emlékév ütemtervét és megbeszélték a szervezési feladatokat, amelyekbe bevonják majd a társszervezőket is.
Májusban hirdetik meg az óvodások rajzpályázatát, valamint „Az én városom, Dunaszerdahely” c. irodalmi pályázatot középiskolások, egyetemisták és felnőttek részére. Júniusban lesz a Csaplár Benedek-emlékév ünnepélyes megnyitója és a művelődési ház belterében az emléktábla elhelyezése is.
Az emlékév eseménysora a városi médiumokon keresztül is követhető lesz.
Ezt már olvasta?
Dunaszerdahely város 2025/1. sz. Pályázati felhívása pénzügyi támogatás iránti kérelem benyújtására a „Közhasznú szolgáltatások, általános közhasznú célok és közhasznú célok támogatása 2025” program keretében
Dunaszerdahely Város pályázati felhívást tesz közzé a...