![Remek hangulatú városi bál színvonalas programmal](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2020/feb/2/dsz-bal-2020_01_936-kell-73_0.jpg?itok=a5XDjpLn)
2010-ben Hájos Zoltán polgármester kezdeményezésére jött létre a reprezentatív esemény, amelynek népes résztvevői ismét a báli "öltözéket" viselő sportcsarnokban szórakozhattak. Az est hét órakor indult, amikor is a város vezetői üdvözölték a vendégeket, akik közt többek közt ott volt Berényi József megyei alelnök és Menyhárt József az MKP elnöke is.
A polgármester köszöntőjében kiemelte, a rendezvény tombolabevétele idén is jótékonysági célt szolgált, egy sikabonyi fiatal hölgy gyógyulását segítették a jegyek vásárlásával. A zenei nyitányt pedig Keviczky Tünde és Klein Otokar biztosították, majd indult a tánc.
A szórakozásról a Black & White fantasztikus műsora mellett, a Sakk Matt Company zenekar, a Louis Armstrong Show Dervalics Róberttel gondoskodtak. A vacsora közben pedig a a Csill&Dance Táncstúdió, a Dunaszerdahely Táncklub tagjai is elkápráztatták a résztvevőket. A konferanszié az esten Tilajčík Edit és Bernáth Tamás, a komáromi Jókai Színház színésze volt.
A torta és az édességek mellett 11 óra körül érkezett az est sztárvendége, az Artisjus-díjas magyar énekesnő, dalszerző Szekeres Adrien személyében. Remek dalai csaknem minden résztvevőt táncra csábítottak, majd a színes zenei programok mellett a tombola díjai is gazdára találtak. A bál háziasszonyától, Takács Tímeától megtudtuk, közel negyven nyeménynek örülhettek a jótékonysági tombola résztvevői.
A remek hangulatú bálon a hajnali óráig tartott a tánc.
Nézze meg első képgalériánkat ITT, a második galériát pedig ITT!
Ezt már olvasta?
![Mihál szerint a járulék összegének emelése nem eredményez magasabb nyugdíjat](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/aug/14/old-people-1553352_1280.jpg?itok=8-KSSaC3)
Mihál szerint a járulék összegének emelése nem eredményez magasabb nyugdíjat
A járulék összegének az egyéni vállalkozók számára...