
A társadalmunkra jellemző állapotok, az emberek egymáshoz való viszonya kapcsán kiemelte, mindannyian befolyással lehetünk azokra. Mint mondta, sajnálattal tapasztaljuk, hogyan uralkodik el a közbeszédben az erőszak, a vulgarizmus és a manipuláció, miközben belefásultunk a konfliktusokba, a megosztottságba. Ugyanakkor gondolnunk kell arra, hogy ezeket követően is mindannyiunknak együtt kell élnünk.
Minél belátóbbak és tisztelettudóbbak leszünk másokkal szemben, minél kevésbé távolodunk el egymástól, annál jobban viseljük, ha a választások után a helyzet nem egészen az elképzeléseink alapján alakul majd. Mi mindannyian együtt alkotjuk az országot – figyelmeztetett –, s amennyiben az ország javát akarjuk, ha nem is egyeznek a nézeteink, együtt kell működnünk.
Kitért arra, hogy tavaly sok olyan esemény is történt az országban, mely bizonyította, tudunk együttérzők, nagylelkűek és áldozatkészek lenni a bajban. De együttérzésről és szolidaritásról szólva természetesen nem azokra gondolunk, akik megszegik a törvényt, mutatott rá.
Mint hangsúlyozta, a törvény előtti egyenlőség a legnagyobb adósságunk 1989 óta. Sok olyan dolog került napvilágra tavaly, ami mindenkit megdöbbentett, sajnálatos módon bebizonyosodott, hogy némelyek, akiknek az igazságosságot és a közérdeket kellett volna szolgálniuk, a másik oldalon álltak. Mint megállapította, komoly gondokkal küzdünk, de reményei szerint megindult társadalmunkban a megtisztulási folyamat.
A korrupció, a formalizmus és az igazságszolgáltatással való visszaélés helyett a jogérvényesítésnek, a jogbiztonságnak, a törvény előtti egyenlőségnek kell az elkövetkező évek legfontosabb céljának lennie. Ehhez reformlépésekre lesz szükség, melyek megerősítik a rendőrség, az ügyészség és a bíróságok függetlenségét, felelősségét, az igazságosság ugyanis az egészségesen működő ország alapja, hangsúlyozta a köztársasági elnök.
A továbbiakban szólt a társadalom peremén méltatlan körülmények között élőkről, akiknek annak ellenére, hogy keményen dolgoznak, félelemmel kell tekinteniük a jövőbe, továbbá azokról, akiknek számára a méltó életkörülmények elérhetetlen álomnak számítanak. Szólt továbbá azokról a nőkről, akik éveken keresztül erőszak áldozatai voltak és sehol nem találtak segítségre. Megemlítette azokat is, akik nemzetiségük, bőrszínük, másságuk miatt szenvednek méltatlanul hátrányos megkülönböztetést.
Emlékeztetett rá, hogy mindenkinek esélyt kell kapnia a méltó életre, s a megfelelő életkörülmények mindenki számára való megteremtésével szociális és gazdasági szempontból erős Szlovákiát teremtünk, ami ezáltal mindannyiunk számára jobb otthonként szolgál majd.
Az igazságosság és az emberi méltóság fontossága mellett kitért a választásokra is, arra buzdítva mindenkit, hogy éljünk a lehetőséggel, s tegyük ezt az évet az esély évévé. Sürgette továbbá az egészségügyi reformot, az idősekről való gondoskodás szilárd rendszerének kiépítését, hiszen a leggyorsabban elöregedő ország vagyunk az unión belül.
Természetesen szó esett a klímakötezettségeinkről, erdeink, levegőnk, élővilágunk védelmének fontosságáról is. Mint mondta, gyakran halljuk, hogy egy kis ország nem tehet semmit, ezzel szemben ötleteinkkel, tudásunkkal sokat tehetünk kis országként is.
Kiemelte továbbá az oktatás, a tudomány és a technika fejlesztésének, kulturális örökségünk megőrzésének fontosságát, a fiatalok itthon tartását, amihez szükség van otthonteremtésük támogatására, lakásépítésre.
Mint leszögezte, mindezek nem valósíthatók meg egy év, s egy választási időszak alatt sem, viszont elérésükhöz azonnali konkrét és reális lépésekre van szükség.
Tegyünk érte mindannyian a magunk posztján, kérte, tegyük Szlovákiát valóban sikeres országgá. Arra is figyelmeztetett, hogy egyesek hibája miatt ne veszítsük el a bizalmunkat a rendőrségben, az ügyészségben és a bíróságokban, a kórházakban, a hivatalokban, s a politikusokban sem, szabaduljunk meg a fiatal demokrácia gyermekbetegségeitől és használjuk ki az ország potenciálját.
Együttműködve, nézeteink különbözősége ellenére tegyük a megvalósult lehetőségek évévé 2020-at, hiszen együtt képesek vagyunk rá – zárta újévi köszöntőjét Čaputová.
felvidek.ma
Ezt már olvasta?
Az etorobotika érdekességeiről szólt az MCC idei első előadása
Hogyan készülhet az ember számára elfogadhatóbb robot?...
Jelentősen növekednek az egyéni vállalkozók terhei
Januártól új szabályok lépnek életbe a szlovákiai...