Ady Endre a Férfi – ünnep c. versében megfogalmazta, hogy ez az ünnep nem idillikus, nem meseországbeli ünneplésre hív, hanem férfias helytállásra – élni akarásra –, mivel szerinte „a Kisded-sírás velünk veszekszik. A nagy Titok fejünkre fekszik. Óh, testvérek, miénk az élet. Bennünket bíztat és sebez. Óh, élni bús és élni szép.”
Szent Pál apostol a Tituszhoz írt levelében megfogalmazta, hogy: „Amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, üdvözített minket Jézus Krisztus a mi Üdvözítőnk által”.
A latin Vulgata bibliafordítás az „emberszeretetet” jelentő görög „philanthropia” kifejezést „humanitas” szóval fordította. Szent Bernát 900 évvel ezelőtt félreértette ezt a fordítást, és úgy értelmezte, hogy a „humanitas” az „emberi természetet" jelenti. Ebből kiindulva egyik beszédében azt magyarázta, hogy az Isten sokáig rejtett jósága akkor jelent meg, amikor az Isten Fia érettünk és a mi üdvösségünkért emberré lett.
Nyelvtanilag Bernát tévedett, de teológiailag igazat mondott, mert azt tanította, hogy akkor ismertük meg igazán az Isten jóságát, amikor ő maga egyszülött Fiában megjelent emberként az emberek között.
Eszterházy Péter (+2016) magyar írónk is magáévá tette a „majki nagymamája karácsonyi hitét”, megőrizte és így fogalmazta meg: „Az Isten hozzánk lett hasonlatos. Nem mi őhozzá, hanem ő mihozzánk. Ez nagy dolog az Isten részéről, mert azt jelenti, hogy szeret minket. Ha nem érdemeljük meg, akkor is. Nem szab föltételeket, csak úgy szeret és kész. Így van remény, hogy mi is képesek vagyunk erre a szeretetre. Én is? Az Isten úgy szeret, ahogy a nap süt….”
Kedves dunaszerdahelyiek!
Adjon az Úr boldog és békés Karácsonyt és engedje meg, hogy Hozzá hasonlóvá váljunk.
Ő, aki túláradó szeretetében emberi életet élt, töltsön el mindnyájunkat isteni és emberi szeretetével, hogy meg tudjuk tölteni jósággal és irgalmassággal a mi családjaink és a mi városunk világát.
Szakál László János
dunaszerdahelyi római katolikus esperes
