![Vida Máté: Ez egy szép este volt](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2019/nov/11/11-11-19_vida-mate-szep-este_0.jpg?itok=fXSR2aqd)
„Szerintem egy jó mérkőzést játszottunk egy erős ellenféllel szemben. Működött a játékunk, így mindenki büszke lehet ránk. A vezetőedző is gratulált, amiért azt a teljesítményt nyújtottuk, amit kellett. Ez egy szép este volt. Mivel az edzőnk nem volt elégedett a Szered ellen látottakkal, kaptunk egy alapos fejmosást a hét elején, és nagyon keményen és jól dolgoztunk az edzéseken. Már a meccs előtt is éreztük, hogy az elvégzett munka meg fog térülni. Ez szerencsére így is lett végül” – nyilatkozta Vida Máté a szombati DAC-Trencsén (3:1) mérkőzés után.
A magyar válogatott középpályása ezúttal csak a 70. percben lépett pályára. „Az, hogy a kispadra kerültem, egy edzői döntés volt. Nem csináltam ügyet belőle, hiszen már szerdán letisztáztuk, hogy ezúttal nem fogok kezdeni. Nem volt ezzel problémám és örülök, hogy hozzá tudtam tenni a csapat játékához. Számomra ez egy ugyanolyan boldog este volt annak ellenére is, hogy a kispadon kezdtem a meccset.”
Nyolc perc kellett Máténak, hogy beállítsa a 3:1-es végeredményt. Egy nagyszerűen eltalált lövéssel vette be Chudý kapuját. „Ahogy a gólom előtt megkaptam a labdát, rögtön tudtam, hogy lőni fogok. A találkozó előtt volt bennem egy érzés, hogy hozzá kell tennem a magamét az együttes játékához, ha pályára kerülök. Örülök, hogy ez sikerült is és bízom abban, hogy egyre többször találok majd a kapuba. Ahogy a múltkor mondtam, mindig az első gól megszerzése a legnehezebb. Remélem, hogy folytatom a góltermelést. Őszintén szólva, nem lövök sok gólt, így a szombati mindenképpen az egyik legszebb eddigi találatom volt. Nem sokszor találtam be a tizenhatoson belülről, de kiegyeznék azzal, ha sok ’kicsi’ találatot szereznék. A gólomnak is örülök, de a csapat sikere a legfontosabb” – mondta a 23 éves játékos, aki 40 ligameccset várt az első dunaszerdahelyi találatára, majd három fordulóval később jött a második gólja is.
Mivel Kalmár Zsolt szintén betalált, így mindketten nagyon jó hangulatban utazhattak a magyar válogatott összetartására. „Az igazi az lenne, ha Walesben szereznék gólt. Nagyon várom már a válogatott összecsapásokat, az elmúlt napokban is rengeteget gondoltam a nemzeti csapatra. Utólag azt is mondhatom: nem is baj, hogy szombaton csak csere voltam, hiszen így nem sérültem meg. Jó úgy utazni a válogatotthoz, hogy a csapat három magyar játékos találatával diadalmaskodott. Remélem, hogy sikeresek leszünk a nemzeti együttessel is. Legutóbb még a törökországi összpontosítás egyik meccsén esett meg, hogy Zsoltival és Krisszel mindhárman betaláltunk. Nekünk és a dunaszerdahelyi szurkolóknak is egy nagy dolog ez, de a csapaton belül nem tulajdonítunk nagy jelentőséget ennek.”
Forrás: dac1904.sk
Ezt már olvasta?
![Edzői értékelés a Besztercebánya - DAC 1904 (1:0) mérkőzés után](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/aug/12/2024-08-12-dac-10368_lel_2423-2.jpg?itok=zFcZf7mN)
Edzői értékelés a Besztercebánya - DAC 1904 (1:0) mérkőzés után
A tegnapi Besztercebánya - DAC 1904 (1:0) bajnoki...