
„A Magyar czigányok közt Orpheusra”, a nagyabonyi születésű, majd Dunaszerdahelyen élt Bihari Jánosra, a világhírű magyar zeneszerzőre és hegedűművészre emlékeztek október 13-án a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban a Dunaszerdahelyi Roma Muzsikusok Polgári Társulásának kezdeményezésére évente megrendezett nagyszabású gálaműsoron.
A verbunkos stílus legnagyobb képviselőjéről, Bihariról megemlékező rendezvény megnyitóján vehette át Banyák Pista bácsi az emlékérmet a kulturális minisztertől, aki magyarul köszöntötte a Csaplár művelődési központot „színültig megtöltő” gálaest vendégeit, majd prímásunknak tolmácsolta a minisztérium köszönetét és elismerését.
Őt Érsek Árpád miniszter köszöntője követte, aki Bugár Bélának, a szlovák parlement alelnökének az emléklapját adta át az érdemes művésznek.
A többórás gálaest programjában többek között a Magyar Örökség és Hungarikum díjas 100 Tagú Cigányzenekar lépett fel, és számos meglepetésvendég, énekes.
Ezt már olvasta?
Az én városom Dunaszerdahely második részét vetítették Sikabonyban
Folytatódott a Sikabonyi Estek rendezvénysorozata:...
Tanévkezdő fohászt is közöl a Remény hetilap új száma
A hét imája ez alkalommal az új tanévhez kéri az Úr...
