A megemlékezés koszorúzással kezdődött, majd Ravasz Ábel romaügyi kormánybiztos emlékeztetett a múlt évszázad második világháboús eseményeire, s arra is, Dunaszerdahely is jól emlékszik a történtekre. Ennek kapcsán kiemelte, napjainkban mégis erőteljesen jelen vannak a politikai életben azon szereplők, akik egyértelműen a szélsőségesség mellett foglalnak állást. Az emlékmű a kormánybiztos szerint jól mutatja, a második világháború szörnyűségeit, amit ezek a csoportok relativizálnának.
Libuša Klučková, az antifasiszták dunaszerdahelyi elnöke kiemelte, a Szlovák Nemzeti Felkelés nem csak a szlovákok harca volt, hanem sok-sok nemzet közös küzdelme az elnyomás ellen. Kiemelte egyúttal a 75 évvel ezelőtti események fontosságát a szlovák történelem szempontjából.
Jana Svetlovská, a Csallóközi Népművelési Központ igazgatónője beszédében arra hívta fel a figyelmet, milyen fontos megérteni a történelmi események eredetét, amelynek következtében művelt és tanult emberek koncentrációs táborok kialakításában és működésében vettek részt, amely milliók halálát okozta.
Ezt már olvasta?
Értesítés áramkimaradásról – 2024. december 21.
A Nyugat-Szlovákiai Villamosművek tájékoztatása alapján a...
Karácsony előtti találkozó a fogyatékkal élő gyermekek családjaival
A dunaszerdahelyi nyugdíjasklubban köszöntötte szerda...