A versenyt nagyon sok felkészülés előzte meg. A helyszín a budapesti Hungexpo területe volt. Megérkezésük után Ferenczi László első osztályos, valamint Nagy István második osztályos tanulók elfoglalták a számukra kijelölt területet, ezt követte az ünnepélyes megnyitó, mely egyben a Szakma Sztár Fesztivál 2016, valamint a Skills Hungary megnyitója is volt. Négy országból érkeztek résztvevők: Csehországból, Lengyelországból, Szlovákiából és természetesen Magyarországról. A megnyitó után kezdetét vette a munka. Tanulóink feladata egy függőleges egyenes síkú és egy íves fal összekapcsolása volt. Első lépésben az alapokat kellett kirajzolni, majd következett az acélszerkezet összeállítása. Következő lépésben a már elkészült acélszerkezetet borították be. A munka 16 óráig tartott, ezek után az eddigi munka kiértékelése következett. Az esti program egy rövid városnézés volt.
Második napon a munka lázasan folytatódott, mivel diákjainknak 13 óráig el kellett készülniük a megadott feladattal. A munkák befejezése után kezdetét vette a kiértékelés. A dunaszerdahelyi iskola tanulói az első helyet foglalhatták el kitartó és minőséges munkájuk segítségével. Az ünnepélyes díjkiosztó során tanulóink oklevelet, valamint ajándékcsomagot kaptak jutalmul.
Ezt már olvasta?
Újabb mérföldkőhöz érkezett az Erasmus+ programban a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola
Szinte mindegyik szakirányzaton tanuló diák számára...
Németországi diákmobilitás a Zero waste journey ERASMUS + projekt kapcsán
A dunaszerdahelyi Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán...