
Ezt a szerdai sajtótájékoztatóján jelentette ki a tátrai Felsőerdőfalva (Stará Lesná) községben. Danko elképzelése szerint az új minisztériumnak két államtitkára lenne, az egyik az idegenforgalomért, a másik a sportért felelne.
A tárca fő feladata az ország prezentálása lenne. Úgy véli, ezen a téren hiányzik az egységes fellépés, ami problémát okoz a vállalkozóknak is. A házelnök szerint ugyanakkor ez egy olyan terület, amely nagy lehetőségeket rejt magában.
Danko korábban az üdülési utalványok bevezetése kapcsán is beszélt az idegenforgalmi és sportminisztérium létrehozásának szükségességéről. Hangsúlyozta: elengedhetetlenül fontos, hogy a jövőben létrehozzanak egy olyan tárcát, amely az említett, aluldimenzionált ügyeket koordinálná. A házelnök szerint ez rendszerszintű lépés lenne.
Forrás: felvidek.ma
Ezt már olvasta?

pódiumON – Kreatív élménytábor gyerekeknek Dunaszerdahelyen
pódiumON címmel 2025. augusztus 4–8. között napközis...

Három izgalmas jazz-koncerttel vár minden társaság- és zenekedvelőt a Jazz a parkban
Dunaszerdahely ikonikus szökőkútja mellett, a „Három...