
Eddig három teltházas koncertet tudhat már maga mögött a hagyományosan a Városi Hivatal udvarán tartott programsorozat: korábban Malek Andrea és Jáger András lépett fel a Malek Andi Soulisticcal, majd Nagy Csomor András és zenekara, illetve a Pántlika zenekar szolgáltatott rendhagyó alkalmat a zenekedvelőknek.
A 2019-es évadból még két koncert van hátra.
Most csütörtökön (július 18-án), 19.00 órakor Lakatos Róbert és a RÉV zenekar lép majd fel, illetve jövő csütörtökön (július 25-én), ugyancsak este hét órakor pedig a Sarló Citerazenekar áll színpadra.
A szervezők mindkét alkalomra szeretettel hívják és várják az igényes, zenekedvelő közönséget!
Ezt már olvasta?
Csaplár Benedek öröksége a tudós munkáiban, a tanár példájában és a jótevő tetteiben egyaránt tovább él
Pénteken este a dunaszerdahelyi születésű piarista...
Háromnapos programmal várja az érdeklődőket a XXIV. Nemzetközi Vámbéry Konferencia
Október 8–10. között Dunaszerdahely ad otthont a XXIV....