Konferencia Isten szolgájáról, Esterházy Jánosról

Nem csoda, hiszen a keresztényszocialista politikus elsősorban keresztény volt, a politika csupán sokadrangú jellemzője lett. Szent Pál szavaival élve: „Bár mindenkitől független voltam, mindenkinek szolgájává lettem, hogy minél többet megnyerjek.” Életében mindig a nehezebb, a szűk és nehezen járható utat választotta. Nem lett volna szükségszerű, hogy az emberi felfogás szerint lassú és nyomorúságos halált haljon a mírovi börtönben – ő mégis önként vállalta a mártíromságot. 

Isten szolgája, Esterházy János az életszentség hírében távozott földi létünkből. Ma is hisszük, hogy a szentek és boldogok közt van helye. Alakja nem csak a magyarságnak fontos – Krisztusban minden Kárpát-medencei népnek kapcsoló eleme lehet. Erre hívta fel a figyelmet az a konferencia, melyet a dunaszerdahelyi Vermes-villában rendeztek, május 18-án. Az eseményt a Glória Társulat, a Pázmaneum Polgári Társulás, az Esterházy János Szülőföldjéért Egyesület és a Szent Erzsébet főiskola rendezték. 
A konferencián Csámpai Ottó, az Esterházy János Szülőföldjéért Egyesület képviseletében elnökölt. Köszöntőt Herdics György címzetes apát, a Boldog Batthyány-Strattmann László Intézet igazgatója mondott. Őt követte Mahulányi József atya bevezető gondolataival. 

Első előadóként Gábor Bertalan, Szepsi esperese kapott szót, aki témájának a „Szentté válni nem könnyű” címet adta. Ebben kifejtette, hogy az életszentség Isten ajándéka az Egyháznak. Hitet tett amellett, hogy Esterházy János „fehér” vértanú volt, aki hitéért hősiesen küzdött és szenvedett.

Csonka Ákos Fischer-Colbrie Ágostonról, Kassa szociálisan érzékeny püspökéről beszélt. A több nemzetiségű, monarchikus lelkületű főpap a megalakuló Csehszlovákia egyetlen magyar szívű egyházi hivatalviselője maradt – az új hatalom nagy bánatára. Fischer-Colbrie volt alapítója a keresztényszocialista mozgalomnak, melynek utolsó fáklyavivője éppen Esterházy maradt. 

Molnár Imre – Esterházy kutatója, életművének szakértője – a gróf szenvedésének történetét elemezte: letartóztatásától a szibériai kényszermunkákon keresztül, mírovi haláláig. Ez alatt az idő alatt szerezte a halálát okozó tüdőbajt, majd ólommérgezés áldozata lett. A Szovjetunióból két hónapig utazott a csehszlovák határig. 1957-ben bekövetkezett haláláig börtönben volt – bár többször kecsegtették az amnesztia lehetőségével, megalázó módon, mindig visszatartották. Dávid Zsuzsanna képzőművész a képek és költői gondolatok segítségével mutatta be Esterházy erkölcsi nagyságát. 

A konferencia második szakaszában elsőként Karaffa János szólt a gróf magyarsághoz fűződő viszonyáról, a felvidéki magyarokat segítő szociális kezdeményezéseiről. 
Gál Péter, a Pécsi Egyházmegye papja, Esterházy életét és halálát a vértanúság teológiájának tükrében értelmezte. A keresztény mártíromság hét feltételét ismertette, melyeket párhuzamba állított a felvidéki politikus sorsával.

Kiss László orvos, történész a medicina szempontjából vizsgálta Esterházy utolsó éveit. A hozzáférhető anyagok alapján megállapította, hogy a gróf krónikus vérszegénységben, valamint súlyosan fertőző gümőkórban szenvedett. Bár gyógyulására megfelelő kezeléssel lett volna lehetőség, az illetékesek ezt tudatosan akadályozták.  
Az előadás-sorozatot Kovács Gergely posztulátor zárta, aki munkájával hozzájárult Mindszenty József és Boldog Brenner János ügyének előbbre viteléhez. A szakértő röviden felvázolta a szentté avatások történetét, és beszámolt a Mindszenty- és Brenner-per részleteiről is. Tanácsai különösen értékesek lehetnek majd az Esterházy-féle boldoggá avatási procedúrában is. 

Zárszót Martényi Árpád, az Esterházy Emlékbizottság elnöke mondott. 

Mészáros Péter, Remény