
„Csapatunk új mérkőzésmezben és utazó felszerelésben kezdte meg a téli felkészülés utáni tavaszi időszakot. Teljesen egyedi gyártású mezben és melegítőben lépnek pályára játékosaink (kicsik és nagyok) a mérkőzéseken, és az utazó ruházatuk is megújult. Klubunkban eddig is szoros volt a kapocs a Szülőkkel, Nagyszülőkkel és az egyre nagyobb számú szurkolótáborunkkal, ezt a köteléket szeretnénk erősíteni azzal, hogy lehetővé tesszük a lányok ruházatának megvásárlását – tájékoztatott az új lehetőségről Horváth Zoltán klubelnök. – Az egyedi tervezésű Ziccer termékeket gyártó Kft. honlapján már elérhetőek "HC DAC Dunaszerdahely" almenüben klubunk hivatalos mérkőzésmezei, melegítői és utazó pólói férfi és női fazonban, bármilyen méretben és a kívánt névvel."
A termékek ezen a linken elérhetőek.
A klub nem szeretné postaköltséggel terhelni a megrendelést, ezért vállalja, hogy a készítőtől eljuttatja a megrendelőnek a megrendelt terméke(ke)t. Tekintettel arra, hogy ezek egyedi készítésű mezek, a kiszállítási idő kb. két. hét.
Forrás: vskds.sk
Ezt már olvasta?
27 dobogós helyezéssel tértek haza a 2. Szentpéteri Nemzetközi Birkózóversenyről
A hétvégén rendezték meg a 2. Szentpéteri Nemzetközi...
Sikeres szereplés Privigyén: két csapatsiker és 11 érem a Gaál Wrestling Team mérlegén
A hétvégén Privigyén rendezték meg a 52. Nemzetközi...