![A tavalyihoz képest több az adomány és több az adományozó is](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2019/m%C3%A1r/2/ata_1797_0.jpg?itok=Kai0iC11)
„Pénteken folyamatosan érkezve több mint ötven család, szombaton pedig attól is több adománya érkezett be – már pénteken meg is telt az egyik raktárhelyiségünk. Túlnyomórészt gyermek, női és férfi ruhákat kaptunk, de hoztak be tartós élelmiszert, drogériát és konyhai eszközöket, elektronikát is” – mondta el a gyűjtést szervező Bugár György karitászvezető.
„Egészen biztos, hogy év közben lesz mit kiadnunk. Most arra kértünk mindenkit, hogy szeptemberig, az őszi nagygyűjtésig ne hozzanak újabb adományt” – tette hozzá, jelezve, hogy a most beérkezett adományokat is hetekig tart majd önkénteseiknek feldolgozni, tehát a mostani gyűjtésből beérkező adományok húsvét környékén lesznek a polcokon.
„Sok ugyanis mindezt kiválogatni, osztályozni. Nyáron pedig eleve kevesebbet visznek, kisebb a forgalmunk is. Az őszi időszak sokkal erősebb, így ennek a tavaszi gyűjtésnek, amelyben sok téli ruházat is érkezett, a java része minden bizonnyal akkor fog gazdára találni. Most a téli holmik a raktárba mennek, s azokat szeptemberben kezdjük osztani, míg a nyárit már most, fokozatosan” – mondta Bugár, s egyben megköszönte az adományozók segítségét.
A Dunaszerdahelyi Plébániai Karitász nemrég fejezte be előző akcióját, amelyben a Munka-, Szociális és Családügyi Központ élelmiszersegély-programjának kiosztásában segédkezve a Dunaszerdahelyi járás településein osztottak szét a rászoruló családoknak mintegy 1200 élelmiszercsomagot – ebből Dunaszerdahelyen több mint 300 jutott célba.
Ezt már olvasta?
![A városi 770-es jubileum kapcsán egyeztettek](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/30/image-1.jpg?itok=6TzlG71l)
A városi 770-es jubileum kapcsán egyeztettek
Több szervezet képviselője egyeztetett a Városi Hivatal...
![Évértékelőt tartott a helyi szeretetszolgálat](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2025/jan/27/20250123_181102.jpg?itok=Wj_x_tld)
Évértékelőt tartott a helyi szeretetszolgálat
Évértékelőt tartott a dunaszerdahelyi szeretetszolgálat...