![Négy éremmel tértek haza](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2019/jan/27/50609340_2648990731807714_5252474536032468992_n_0.jpg?itok=-FBRjUaP)
Gaál Attila és Vajas József edzők vezetésével 7 dunaszerdahelyi birkózó indult csatába a bajnoki címekért. Az 55 kg-os súlycsoportban Bučko Samuel remekelt, aki rimaszombati majd báni ellenfeleit fektette két vállra és jutott a döntőbe. Samuel a döntőben sem bízott semmit a véletlenre. A mérkőzés elején egy mögé kerüléssel megszerezte a vezetést rimaszombati ellenfelével szemben, majd egy újabb mögé kerülést követően kétszer sikerült az ellenfelét megpörgetnie, és így 8:0-ás technikai tus győzelmet aratva szerezte meg a bajnoki címet.
Samuel tavaly októberben igazolt át Kassáról a dunaszerdahelyi klubhoz és ezen rövid idő alatt már a második bajnoki címet szerezte meg. Dicséretes még Hakszer Balázs 67 kg-ban és Horváth Nicolas 87 kg-ban megszerzett ezüstérme, valamint Csörgő Tamás 60 kg-ban megszerzett bronzérme is.
A csapatversenyben a Dunaszerdahelyi birkózó klub az előkelő 2. helyen végzett.
Eredmények:
55 kg Bučko Samuel 1.hely
60 kg Csörgő Tamás 3.hely
63 kg Csörgő László 4.hely
67 kg Hakszer Balázs 2.hely
77 kg Gányovics Balázs 4.hely
87 kg Horváth Nikolas 2.hely
Csapatverseny:
1. Pozsonyi Dunajplavba
2. Birkózó klub Dunaszerdahely
3. Marcelházi birkózó klub
Forrás: sportolunk.sk
Ezt már olvasta?
![Hegedűs Attila birkózó az U17-es Európa bajnokságon!](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAn/28/foto_2.jpg?itok=Mykh_vBq)
Hegedűs Attila birkózó az U17-es Európa bajnokságon!
Az U17 Európa bajnokságon, Újvidéken a Dunaszerdahelyi...
![Dunaszerdahelyi Sakk Klub: Országos bajnoki cím egyéniben](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAn/26/2024-06-26-sakk-orszagos-bajnoksag-dsz-klub_chess.jpg?itok=zAPNdwOP)
Dunaszerdahelyi Sakk Klub: Országos bajnoki cím egyéniben
A Dunaszerdahelyi Sakk Klub újabb nagy sikert ért el....