Csáky Csongor ünnepi beszéde a Magyar Kultúra Napján

Tisztelt Polgármester Úr! Alpolgármester Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A magyar kultúra napja alkalmából a Csallóköz fővárosában egy olyan szervezet képviseletében szólni, amelyet 30 évvel ezelőtt olyan személyek alapítottak, akik életének meghatározó része volt a Felvidék megtiszteltetés.

Tisztelt Ünneplő Magyar Közösség!

A kultúra megkülönböztet és hasonlóvá is tesz bennünket nem csak itt, hanem az egész világban. A kultúra az, ami összeköt a múlttal, a jelennel és a jövővel. A magyar kultúra átöleli és összeköti számunkra az időt. Kölcsey Ferenc 196 évvel ezelőtt jegyezte le a magyar Himnusz sorait. A Himnusz azóta minden magyar számára nem csak egy vers, egy ünnepi dal, hanem olyan nemzeti ima, ami időtől és helytől függetlenül magyar létünk kifejezője. A magyar kultúra, benne több mint ezeréves Kárpát-medencei múltunk, nyelvünk, irodalmunk, népdalkincsünk, zenénk, meséink, hagyományaink, hitünk, képzőművészetünk, épített örökségünk, közösségi emlékezetünk az, ami magyarrá tesz bennünket. Hatalmas kincs ez, ami a hétköznapokban talán nem magától értetődő. Generációk hosszú sora adta tovább szájról szájra, kézből kézbe, apáról fiúra ezt a nehezen megfogható nagyszerű kincset.

A kultúra őrzője és továbbadója a szülő, a tágabb család, a helyi közösség, és nem utolsó sorban az oktatás. A magyar kultúra volt az, ami az elmúlt századok megrázkódtatásain és katasztrófáin átsegítette és megőrizte a nemzetet. A kultúra volt az a láthatatlan fegyver, ami legyőzte a hódító népeket, nyelveket és eszméket az elmúlt századokban. Mohács után a református kollégiumok őrizték meg és művelték tovább mindazt, ami a magyar kultúrát jelenti. Minden egyes történelmi megpróbáltatás után a magyar kultúra volt a válasz és a megoldás a tovább élésre. Papok, lelkészek, peregrinus diákok, tudósok, államférfiak, egyszerű vidéki tanítók, családapák és családanyák adták tovább ezt a láthatatlan megtartó kincset. A magyar kultúra olyan, mint egy nagy ház, ami biztonságot, védelmet, erőt nyújt. Sok más gyökerű embert ejtett ámulatba és ragadott magával, akikből sokszor legmagyarabb hazánk fiai lettek. Így lett a Petrovicsból Petőfi, az aradi tizenhármak ezért adták vérüket, és sorolhatnánk számos magyarrá lett nagy nemzeti példaképünket.

A magyar kultúra egyik csodája az is, hogy ma ebben a városban magyar emberek magyar nyelven ünneplik a magyar kultúra napját.

Feltehetnénk magunknak azt a kérdést, mi a mi dolgunk, feladatunk, mit kell tennünk a kultúránkért? Sokféle választ adhatnánk erre a kérdésre, de valószínűleg semmi rendkívülit. Ugyanaz a mi dolgunk is, mint a szüleinké, nagyszüleinké, dédszüleinké és a többi ősünké volt – továbbadni azt, amit kaptunk. Továbbadni a családban, továbbadni az iskolában, továbbadni a közösségben.

Ma a kulcsszereplő az iskola, az iskola a legfőbb őrző, az iskola a kultúra záloga. Megerősíti, műveli, építi a családból hozott alapokat. Ma egy felvidéki, szlovákiai magyar iskola az érvényesülést, a tovább élést és a lehetőségeket jelenti. Nagyobb érvényesülést jelent, hiszen több tudást ad, két nyelvet – két kultúrát tanít. Biztosítja a magyar kultúra tovább élését, hiszen a magyar nyelv és a magyar kultúra csak magyar iskolában sajátítható el. Aki magyar iskolába jár, nem felejt el magyarul és megkapja mindazt, ami felnőttként is magyarrá teszi őt. A magyar iskola lehetőséget jelent az egyénnek és a közösségnek egyaránt.

Tisztelt felvidéki magyar közösség! Ahhoz, hogy itt ezen a helyen évtizedek múlva is megemlékezzenek a magyar kultúra napjáról, azt gondolom van néhány közös és fontos feladatunk.

Tekintsük az évszázadokon át továbbadott magyar nyelvet és kultúrát olyan értéknek, amelyet megőrizni erkölcsi kötelességünk!

Tegyünk meg minden azért, hogy családjaink a magyar kultúrát őrző és továbbadó magyar iskolákat válasszák! Tegyünk meg mindent azért, hogy amikor a közösség lehetőséget kap arra, hogy megmutassa számosságát, amikor jelezheti a világnak létét és erejét, akkor éljen állampolgári jogával, győzze le a közönyt és vegyen részt a megmérettetéseken, így az előttünk álló tavasszal is.

Isten áldd meg a magyart, jókedvvel, bőséggel!

Köszönöm, hogy meghallgattak!

(Csáky Csongor, 2019. január 22.)