![Bednár csak márciusban térhet vissza](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/840x/public/images/article/2019/jan/21/3699_0.jpg?itok=-qeft84a)
Martin Bednár a szombati, Soroksár SC elleni felkészülési mérkőzés 11. percében sérült meg. Azonnal sejteni lehetett, hogy komolyabb sérülésről van szó, hiszen bal bokáját fájlalva, percekig a földön maradt. Az esetnél a közelben sem voltak az ellenfél játékosai, így Bednár sérülése más játékosok hibáján kívül történt.
Az őszi idényben érkezett játékost a mérkőzést követően azonnal kórházba szállították, és megröntgenezték a bokáját. Ma pedig kontrollvizsgálatokat és CT-t is abszolvált. Az orvosok megállapították, hogy a bal boka lágy részének sérüléséről van szó, pontosabban szalagsérülésről. Bednár gipszet kapott, melyet három hétig kell majd hordania, azt követően pedig hosszabb rehabilitáció következik számára. A pályára leghamarabb március első felében léphet újra.
Ez összességében azt is jelenti, hogy Bednár kihagyja a szerdán kezdődő törökországi edzőtáborozást. „Az eddigi legkomolyabb sérülésemet körülbelül fél évvel ezelőtt szenvedtem el – akkor bokarándulásom volt. Nagyon csalódott vagyok, azon voltam, hogy az edzőnk előtt a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam. Tudom, milyen nehéz rangadó vár ránk a Slovan ellen, és nagyon vártam. Keményen fogok dolgozni, és mindent meg fogok tenni azért, hogy visszatérésemkor sokkal erősebb legyek” – nyilatkozta a sároseperjesi születésű középpályás, aki eddigi 35 bajnoki mérkőzésén 1 gólt szerzett.
Forrás: fcdac.sk
Ezt már olvasta?
![Élőben követheti a DAC 1904 - Eszék edzőmérkőzést](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAl/17/2024-07-17-dac-10255_dac_k_youtube-live_1920x1080_web_bm_h_nk-osijek_1163_0708.jpg?itok=1NJKO9Vw)
Élőben követheti a DAC 1904 - Eszék edzőmérkőzést
A nyári felkészülés utolsó mérkőzésén csütörtökön 18:00...
![Élőben övetheti a DAC 1904 - ETO FC Győr edzőmérkőzést](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAl/10/2024-07-10-dac-10239_dac_k_youtube-live_1920x1080_web_bm_h_eto-gyor_0708.jpg?itok=t64dSk0N)
Élőben övetheti a DAC 1904 - ETO FC Győr edzőmérkőzést
A nyári felkészülés harmadik mérkőzésén a magyar...