2018 márciusa és áprilisa folyamán „Az interaktív tábla és a multimédiák az oktatásban“ és az „Adatok feldolgozása a Microsoft Excelben“, júniusban a „Multimédiás tableteszközök használata az oktatásban“, majd szeptemberben az „Erőszakmentes kommunikáció pedagógusok és szakszolgálatot végzők számára – Alapok” akkreditált képzést „hozták tető alá” a Vámbéry Ármin Alapiskolában – a képzéseket több mint 110 résztvevő fejezte be eredményesen, megszerezve így az ezért járó 15 kreditpontot képzésenként.
Saját ötlet, kezdeményezés alapján valósították meg az „Óvodavezetés a gyakorlatban szakmai műhely/foglalkozás sorozatot“, az Állami Tanfelügyelet részvételével Szentmihályfán, nyolc találkozóban.
„Ez egy gyakorlati jellegű, szakmai műhelysorozat volt, melynek tartalmát az aktuális szakmai igényekhez igazítottuk. A képzés célja elméleti és gyakorlati tudás megszerzése volt az óvodavezetés terén (pl.: az előírások és elvárások megismerése mellett konkrét dokumentumok tartalmának kialakítása stb.). Annak ellenére, hogy ez nem ún. »kreditpontos« képzés volt 40 óvodavezető vett részt rajta, megelepetésünkre nem csak a dunaszerdahelyi, de a lévai, komáromi, szenci vagy az újvári járásból is. Ezt 2018 áprilisában indítottuk el és a nyolcadik, zárótalálkozóját 2018 szeptemberében tartottuk meg.
Sajnos 2012 óta különböző helyi, hazai vagy magyarországi pályázati kiírásokra beadott projektjeink egyike sem nyert támogatást forráshiány miatt. Évek óta nem jutottunk egyéb támogatói segítséghez sem igyekezeteink ellenére sem. Ezért továbbra is teljes részvételi díj ellenében kényszerülünk nyújtani a képzéseinket, eltekintve 1-1 kivételtől, mikor saját humánerőforrásinkat is igénybe tudjuk venni. Aktuális tevékenységeinkről továbbra is weboldalunkon (www.ozpartnersvo.sk) informálódhatnak fokozatosan az érdeklődők« – tájékoztatott Balogh Szilveszter, a Partnerség a Képzésben Polgári Társulás elnöke.